baleset

Nyolc parkoló autót tarolt le, majd elmenekült a helyszínről

2021.12.27.

Megcsúszott Hondájával hétfő hajnalban Szekszárdon egy sofőr a havas, ónos esős úton, nyolc autóban is kárt okozott, majd elmenekült a helyszínről.

Ismeretlen személy közlekedett Honda típusú személygépkocsival 2021. december 27-én a hajnali órákban Szekszárdon, az Alisca utcában a Munkácsy utca irányából Csatár irányába. A sofőr haladása során elveszítette uralmát a járműve irányítása felett, a havas, csúszós úton a bal oldalra sodródott, ahol először az úttest szélén parkoló Skoda típusú személygépkocsinak ütközött. Ennek következtében a Honda a tengelye körül átfordulva az egymás mellett várakozó hét autónak, majd átsodródva a jobb oldalra, egy az útpadkán várakozó járműnek ütközött, végül a jobb oldali forgalmi sávban a menetiránnyal szemben megállt.

A Honda vezetője a helyszínről két utasát hátrahagyva ismeretlen helyre távozott. Ők könnyebben megsérültek. A baleset körülményeit a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán vizsgálják.

Kérjük, hogy mindenki fokozott óvatossággal és a szokásosnál körültekintőbben közlekedjen! A fagyott, csúszós utakon való közlekedés legfontosabb szabálya a helyes sebesség megválasztása. A balesetek elkerüléséért a legtöbbet mi magunk tehetünk azzal, hogy a szabályokat betartva, egymásra odafigyelve veszünk részt a közlekedésben.

Fotók: police.hu

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!





 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....