2020.08.07.

A világbajnoki címvédő Forma-1-es Mercedes istálló szerződést hosszabbított a finn Valtteri Bottasszal, aki így jövőre is a stuttgarti gyári csapat versenyzője marad. 

2020.08.02.

Bottas a vége előtt néhány körrel kapott defektet, Hamilton az utosóban, az addig nagyon egyértelműnek tűnő futamon.

2020.07.09.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagyjából szeptember környékén elindulhat a mogyoródi Forma-1-es pálya főépületének átépítésére, vagy újjáépítésére vonatkozó tervezési folyamat.

2020.07.04.

A Mercedes finn versenyzője szoros csatában nyerte a Forma-1-es idénynyitó Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így vasárnap ő rajtolhat az élről.

2020.06.19.

A Hamilton név már a múlt században is híres volt, nem is akármilyen attrakciókkal.

2020.06.19.

Max Verstappen tavaly kötött hosszú távú szerződést a Red Bull csapatával, aminek köszönhetően évente 20 millió eurónál is nagyobb összeg érkezik a számlájára. Mi másra költené, mint autóra?

2020.05.24.

A Forma-1-es pilóták szervezete (GPDA) támogatja a zárt kapus futamok megrendezését. Alexander Wurz, a GPDA vezetője közölte, a versenyzők természetesen szívesebben köröznének zsúfolt lelátók előtt, de megértik, hogy ez a koronavírus-járvány miatt egy ideig nem lesz lehetséges.

2020.05.15.

Egyelőre bizonytalan minden, de a jelenlegi tervek szerint Július 5-én elindul a Forma-1 szezon, méghozzá az Osztrák Nagydíjjal. Ez elsősorban azon múlik, hogy a szervezők garantálni tudják-e, hogy a koronavírus egyetlen esetben sem bukkan fel a verseny körül.

2020.04.23.

Jóllehet, a 2015-ös visszatérést követően igen nehéz időszakon ment keresztül a Honda, a sokat látott F1-rajongók többsége soha nem ingott meg azon hitében, hogy a márka előbb-utóbb ismét győztesként tűnhet fel a száguldó cirkusz porondján. A nyolcvanas-kilencvenes években már láthattuk, milyen...

2020.04.22.

Gyakran felmerül az autóversenyzés kapcsány, hogy adott esetben miért nem próbálják ki a versenypályákat a szokásostól eltérő irányban. Lando Norris állítása szerint nagyon szívesen kipróbálná hazai pályáját, a Silverstone-I aszfaltcsíkot, de nem minden pályán lehetséges ez szerinte.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..