2016.05.27.

Véget ért a NATO Tiger Meet elnevezésű nemzetközi repülőharcászati gyakorlata Spanyolországban. A Magyar Honvédség öt Gripennel és ötven katonával vett részt - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium pénteken az MTI-t.

2016.04.30.

A British Airways szabályt sértő utasszállító repülőgépe miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit szombaton - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.

2015.08.12.

- Elkészült a Magyar Honvédség idén májusban és júniusban történt repülőbaleseteinek körülményeit feltáró honvédelmi minisztériumi (HM) vizsgálóbizottság jelentése - közölte a szaktárca szerdán az MTI megkeresésére.

2015.08.02.

– Éjszakai repülésre készülnek a kecskeméti repülőbázis pilótái augusztus 3-tól augusztus 6-ig több város fölött, ez nagyobb hanghatással jár, ezért a honvédelmi tárca a lakosság megértését és türelmét kéri – közölte a minisztérium sajtóosztálya az MTI-vel vasárnap.

2015.06.27.

A két, balesetet szenvedett Gripen repülőgép kiesése ellenére a magyar légierő minden nemzetközi kötelezettségének eleget tud tenni, és továbbra is elsőrendű feladata a magyar légtér védelme - mondta a honvédelmi miniszter Kecskeméten, a légibázison tartott sajtótájékoztatón.

2015.06.10.

– Budapestre vitték, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban kezelik azt a Gripen-pilótát, aki katapultált szerdán Kecskeméten. Az őrnagy nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, állapota stabil – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-t.

2015.05.23.

Nem műszaki hiba okozta a magyar vadászgép balesetét Cáslavban - jelentette ki Martin Stropnicky, cseh védelmi miniszter a cáslavi katonai repülőtéren tett látogatása alkalmával.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....