Gripen

A Honvédkórházban kezelik a Gripen-pilótát

2015.06.10.

– Budapestre vitték, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban kezelik azt a Gripen-pilótát, aki katapultált szerdán Kecskeméten. Az őrnagy nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, állapota stabil – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-t.

A közleményben azt írták: a pilóta "példás helytállással megmentette" a magyar légierő vadászrepülőgépét, amikor kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált Kecskeméten. Közölték: a honvédség JAS-39 Gripen típusú vadászrepülőgépe kevéssel 9 óra után kiképzési repülésre szállt fel. A pilóta nem sokkal később "deklarált vészhelyzetet" jelentett, mivel többszöri próbálkozásra sem sikerült behúznia a gép orrfutóját, amely így "félállásban" maradt.

A honvédség azonnal riasztotta a mentő- és tűzoltóegységeket. A légi kutató-mentő szolgálat és az Országos Mentőszolgálat szentesi helikoptere Kecskemétre települt. A pilóta és a földi személyzet svéd szakemberek bevonásával minden körülményt és tapasztalatot mérlegelt, és még a levegőben megkísérelték elhárítani a műszaki hibát.


Mivel ez több mint egy órán át sem sikerült, a pilóta úgy döntött, hogy az üzemanyag kifogyásáig a levegőben tartja a gépet, majd úgynevezett hasraszállást hajt végre a kecskeméti kifutópályán. Mivel a manőver során a gép balra kitört a betonon, a pilóta a protokollnak megfelelően katapultált. Az előzetes vizsgálatok alapján a vadászgép javítható – olvasható a HM közleményében.

A honvéd vezérkar helyettes főnöke, Orosz Zoltán altábornagy korábbi, szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: Kádár Sándor őrnagy már sok órát repült, tapasztalt pilóta. Teljesen normális eljárásnak nevezte, hogy az eset után átvizsgálják a hazai Gripeneket, és addig a földön maradnak, de a meghibásodás jellege nem olyan, hogy "a típust le kellene tiltani".

Összefüggés a csehországi balesettel nincs – jegyezte meg kérdésre válaszolva, de kiemelte, "láthatóan és érzékelhetően műszaki jellegű a probléma". A cáslavi reptéren május 19-én történt másik Gripen-balesetet továbbra is vizsgálják a cseh, a magyar és a svéd illetékesek – mondta, hozzátette: hasonló vizsgálatot folytat le a HM ebben az ügyben, mint a csehországi esettel kapcsolatban.

Egy másik kérdésre válaszolva Orosz Zoltán közölte: nem gátolja az ország légtérvédelmét és vállalt nemzetközi vállalásainak teljesítését, hozzátéve, hogy a két gép kiesése természetesen okoz nehézségeket.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
Júniusban mutatják be a Peaq-et, a csehek új zászlóshajóját.   ..
2026.06.09
Elsőként a diszkont légicégek közül a Wizz Air fokozatosan elérhetővé teszi flottáján a Starlink....
2026.06.09
Dupla győzelemmel zárta a Supermoto-világbajnokság futamainak keretén belül zajló SM junior Európa-....
2026.06.09
Mintegy tíz új modellnévre adott be kérelmet az olasz szabadalmi irodához a Ferrari, ebből pedig....
2026.06.09
Az elektromos rollerek használatának hivatalos szabályozására és a járművek felelősségteljes....
2026.06.09
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 09. kedd....
2026.06.08
Valódi tragédiák és szimulációik elemzéséhez speciális műszaki szakértő kell. ..
2026.06.08
A CUPRA tovább bővíti a hamarosan érkező Raval modellválasztékát: 2026 őszétől egy új, kedvező árú....
2026.06.08
A cég azután döntött az új modellek mellett, hogy jelentősen hátrébb került az európai autógyártók....
2026.06.08
A nemzetközi sajtó a világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonellinek, a Mercedes olasz....