2022.01.27.

Lefolytatta a 2018 decemberében megrendelt PzH 2000 önjáró lövegek első, úgynevezett referenciapéldányának átvételi eljárását a Magyar Honvédség - közölte a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az MTI-vel.

2021.12.22.

A magyar hadipar harcokban is bevetett járműve a Rába Botond, a legendás terepjáró tervezőjének sorsa is izgalmas volt.

2021.11.20.

Kevés titokzatosabb ágazat van a hadiiparnál, melynek hazai fejezetei is izgalmasak.

2020.09.10.

A Rheinmetallal együttműködve, a gyártóüzemen túl, egy a Lynxek és off road járművek tesztelésére alkalmas tesztkörnyezetet is kialakítanak a Zalazone járműipari tesztpályán - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen 

2019.09.14.

Egy korábbi írásunkban már lekövettük a német hadiipar egyik igazi ikonjának számító VW Typ 181 evolúcióját.  A Kübelwagen évtizedeken átívelő karrierje a járművet mára egyfajta kultuszautóvá is tette. Noha életét az 1968-as Frankfurti utószalonon kezdi újra, gyökerei sokkal mélyebbről...

2017.10.20.

Anno 1949-ben mutatták be a VW Typ2-t, azaz a Volkswagen Transporter kishaszon-járművet. Jóllehet a hadiipari tapasztalatok alapján kézenfekvő lett volna már akkor az összkerékhajtású modell megépítése is, de ez még sok-sok évet váratott magára

2017.08.05.

Nagyon élcelődően azt mondhatnánk, hogy soha nem jó, ami van. Egy autó ne csak guruljon, hanem repüljön is. Ha már tud repülni, akkor, ússzon is. Nos, ez utóbbi elgondolásokból gyűjtöttünk össze egy csokorral

2017.07.23.

Nagyszabású rendezvény keretében, Donald Trump amerikai elnök jelentétében tartották a világ jelenlegi legnagyobb anyahajójának szolgálatba állításának ünnepét Norfolkban, az amerikai...

2017.01.06.

Az összkerékhajtás kifejlesztésének egyik nagy klasszikusa a Steyr-Puch, mely a Haflinger és a Pinzgauer megalkotásával olyan névjegyet tett le az autóipar asztalára, amit mai napig a legnagyobb autógyárak is alkalmaznak

2016.04.19.

Az orosz katonai felszerelések fejlesztéséről csak igen ritkán lehet hallani – ellentétben mondjuk az amerikai újításokkal. Most azonban egy modern és kemény kis tankot fejlesztettek ki az oroszok, amely a nála jóval nagyobbakat is képes kilőni.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.24
Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely....
2026.02.24
Beindítás után jóvá kell hagynunk egy leokézással, hogy a kínai autók továbbítják a vezetés adatait....
2026.02.24
A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan....
2026.02.24
A Peugeot mostantól nyolc év vagy 200 ezer kilométer gyártói garanciával kínálja személyautóit....
2026.02.24
„A hirtelen mozdulatok nagy tempónál nem korrigálnak – csak bajt okoznak. A pánik a legrosszabb....
2026.02.24
Az olasz cég még örömtelibbé, még karakteresebbé, még színesebbé teszi legikonikusabb elektromos....
2026.02.24
Közel ezer gyorshajtót mértek be egyetlen hét alatt a rendőrök Bács-Kiskun megyében. ..
2026.02.24
A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és....
2026.02.24
Nulláról újragondolva született meg a Volkswagen T-Roc második generációja. Izgalmas a formavilága....
2026.02.24
Füstölni, majd égni kezdett egy személygépkocsi motortere az M3-as autópályán, de szerencsére....