2018.10.25.

Négyen életüket vesztették, amikor egy személyautó vonattal ütközött össze egy vasúti átjáróban.

2018.10.08.

Összesen húsz halálos áldozatot követelt az autóbaleset, amely a New York városától mintegy 270 kilométernyire északra fekvő Schoharie településen történt.

2018.09.09.

A rendelkezésre álló adatok szerint az 51-es számú főút 80-as kilométerénél 2018. szeptember 9-én 14 óra 40 perc körül három személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött.

2018.09.09.

- Hajóra emlékeztető hidat tervez az augusztusban leomlott genovai viadukt helyére Renzo Piano olasz sztárépítész, aki a hétvégén mutatta be elképzeléseit Liguria tartomány tisztségviselőinek jelenlétében.

2018.09.03.

Legkevesebb négy ember életét veszítette és mintegy húszan megsérültek az észak-spanyolországi Avilésben történt buszbalesetben hétfőn - közölték a hatóságok.

2018.08.29.

- Az olasz kormány saját kezébe akarja venni az augusztus 14-én leomlott genovai híd újjáépítését, s azt semmiképpen sem kívánja átengedni a bírálatok kereszttüzébe került sztrádatársaságnak - közölte Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter az Anchíio rádióadó műsorában.

2018.08.22.

- A múlt kedden leomlott genovai autópályahíd maradványait gyorsan le kell bontani a további balesetek elkerülése érdekében - tanácsolták szakértők.

2018.08.19.

Kiemelték vasárnapra virradóra a Morandi-híd romjai alól Genovában a három utolsó, eltűntként nyilvántartott ember holttestét – közölte az olasz tűzoltóság.

2018.08.16.

- Az eddig megtalált áldozatokon kívül még további tíz-húsz ember tűnhetett el az észak-olaszországi A10-es autópálya genovai hídjának keddi összeomlásakor - mondta csütörtökön Francesco Cozzi genovai főügyész.

2018.08.14.

A legfrissebb jelentések szerint 35-re emelkedett a genovai hídomlás halálos áldozatainak a száma - az A10-es autópálya egyik hídjának egy része leszakadt.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....