2017.09.25.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 115 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 személy vesztette életét, 27 súlyos és 85 könnyű sérüléssel végződött.

2017.09.23.

Dunaújvárosban, a Papírgyári úton szeptember 23-án hajnalban egy személygépkocsi elütött egy 58 éves nőt. Pilisszentkereszt külterületén egy férfit gázoltak halálra.

2017.09.12.

- Lezuhant kedden egy turistákat szállító kis repülőgép a Franciaországhoz tartozó Korzika szigetén, Ghisonaccia repülőtere leszállópályájának közelében. A baleset következtében négy német állampolgár életét vesztette - közölték illetékes források.

2017.09.02.

- Ketten életüket vesztették, miután két személygépkocsi ütközött össze eddig tisztázatlan okból és körülmények között szombatra virradóra a 6-os számú főúton a Baranya megyei Botykapeterd magasságában - közölte a rendőrség a honlapján.

2017.08.19.

A 2017. május 15-én a Budapest XIII., Dózsa György úton történt balesetben két férfi életét veszítette. M. Richárdot augusztus 19-én 15 óra 50 perckor előállították és gyanúsítotti kihallgatását követően, őrizetbe vétele mellett előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására...

2017.08.13.

Földcsuszamlás sodort el két autóbuszt vasárnap reggel India északi részén, a katasztrófában legalább nyolc ember meghalt, és kéttucatnyian eltűntek.

2017.08.13.

Vasárnap reggel Orosháza határában letért a 47-es útról és fának ütközött egy személygépkocsi, a jármű vezetője életét vesztette. Szombat este vonat gázolt halálra egy embert, vasárnapra virradóra egy személyautó a 47-esen.

2017.07.04.

- Egy magyar rendszámú személygépkocsi mind a négy utasa életét vesztette hétfőn Romániában, amikor a járművük frontálisan ütközött egy román rendszámú terepjáróval, utóbbi vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

2017.07.02.

 - Súlyos buszbalesetben meghalt tizennégy ember, tizenketten pedig megsérültek vasárnapra virradó éjjel az oroszországi Tatárföldön.

2017.06.25.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 1128-as számú úton Tata és Agostyán között, 2017. június 25-én 18 óra 30 perc körül. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint két jármű egymásnak ütközött. A balesetben két fő életét vesztett, további három fő sérült. A rendőrök az út...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....
2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....
2026.09.21
Miközben a német autógyárak egyre nehezebben értékesítik modelljeiket a világ meghatározó piacain,....
2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..