2018.06.26.

- Meghalt egy motoros, amikor autóval ütközött Kaposvár belterületén - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

2018.05.19.

Elindult Kaposváron az intermodális csomópont kivitelezése, a hozzá kapcsolódó közösségi közlekedés fejlesztésével. A nettó 11,97 milliárd forintból megvalósuló projekt alapkövét pénteken helyzeték el, a befejezés 2020 első negyedévében várható.

2017.08.10.

Döntött a kormány a kaposvári közösségi közlekedési központ kialakításának támogatásáról - jelentette be a város polgármestere 

2017.06.23.

Letették a helyi járatú autóbuszok mintegy 4 milliárd forintból kialakítandó telephelyének alapkövét Kaposváron csütörtökön.

2016.08.30.

Elutasította a gumihulladék-feldolgozóról szóló népszavazás elrendelését Kaposvár közgyűlése hétfőn, mert a kérdése okafogyottá vált.

2016.03.26.

Több városban intermodiális csomópontok létesülnek a kormány döntése értelmében, a projektek megvalósításához 42 milliárd forintra van szükség a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat szerint.

2015.11.13.

Szinte egyedülálló módon, idén novemberben a Kaposvári Közlekedési Vállalat egy ütemben a teljes autóbusz-flottáját lecserélte. Ez nem csak Magyarországon egyedülálló, hanem még európai városokra sem jellemző. mindezt részben kormányzati, részben uniós források tették lehetővé a közel...

2015.11.11.

Kedden ünnepélyes keretek között átadták Kaposvárnak a negyven darab, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő autóbuszflottát. „A CNG-hajtású autóbuszok használata jelentősen hozzájárulhat a levegő tisztaságának megőrzéséhez, ezáltal a fenntartható fejlődés biztosításához és az élhetőbb városi...

2015.06.08.

Az eredetileg becsült nettó 4 milliárd forint helyett nettó 3 milliárd 553 millió forinttal a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. nyerte a kaposvári busztendert - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

2015.05.11.

Környezetkímélő és gazdaságos buszokra cserélik a teljes kaposvári járműparkot a közösségi közlekedésben – jelentette be a város polgármestere hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatón.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....