2017.07.06.

Visszafordult a fehérorosz határról a magyar különítmény, és Litvánián valamint Lettországon keresztül éri el Moszkvát, ahol péntek este kezdődik a Silk Way rali rajtceremóniája.

2017.07.01.

Amikor az Opel Dakar Team a versenyjárműveivel megjelenik a Hősök terén, az egyet jelent azzal, hogy Szalay Balázs és Bunkoczi László újabb nagy fába vágja a fejszéjét, s izgalmas küldetésre indul. Ezúttal a majd’ tízezer kilométeres Silk Way ralinak vág neki a csapat, amely július 7-én rajtol...

2016.11.29.

A sarkköri léghullám, az erős havazás és az utak lefagyása, illetve nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő vezetés miatt egy nap alatt csaknem ezer közlekedési baleset történt Moszkvában.

2016.08.24.

- Budapesti járatok indítására kapott engedélyt a Jamal orosz légitársaság Moszkva új, negyedik nemzetközi repülőteréről, Zsukovszkijról - közölte kedden a Vesztyi.ru orosz hírportál.

2016.08.15.

Mintegy 200 embert ki kellett menteni a súlyos esőzések által elárasztott moszkvai utcákon elakadtjárművekből hétfőn a mentőalakulatoknak.

2016.06.15.

- A Daimler rövidesen döntést hoz egy autógyár felépítéséről Moszkva tágabb körzetében.

2016.06.01.

Felavatták a moszkvai légiközlekedési csomópont negyedik nemzetközi repülőterét Zsukovszkijban. Az új létesítményt a Gromov Repüléskutató Intézet infrastruktúrájára alapozva fejlesztették ki.

2016.03.28.

Bő száz nappal a 2016-os Silk Way Rally moszkvai, Vörös téri rajtja előtt, és a párizsi, pekingi, illetve hollandiai bemutatkozása után a múlt héten Budapest volt a hivatalos Silk Way Rally prezentációs körút következő állomása. Több mint 200 vendég volt jelen a Széchenyi Sofitel Palace-ben,...

2016.03.09.

Oroszország politikai vezetőit ezekkel az autókkal fuvarozták II. Miklós cár uralkodásának idejétől napjainkig.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
Nem annyira a spórolás, mint inkább a sietés miatt tujáztak egykor a népek a villamoson.   ..
2026.04.11
Az apró, 20 ezer fontot (8,65 millió forintos) Super-N villanyautó már megvásárolható az Egyesült....
2026.04.11
Annak vizsgálatára, hogy az antianyag biztonságosan szállítható-e, egy tudóscsoport antiprotonokat....
2026.04.11
A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást. ..
2026.04.11
A tavalyi évben minimális volt az új motorkerékpárok eladási volumene 2024-hez képest, és a Honda....
2026.04.11
Huszonöt vadonatúj Sprinter furgont kapnak a közlekedésfelügyelők - jelentette be a területi....
2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..