2020.01.18.

Az Africa Eco Race kamionos kategóriájában a Qualisport végzett az élen egy másik magyar egység előtt.

2020.01.03.

A klasszikus Dakar-rali útvonalán sorra kerülő Africa Eco Race tereprali-verseny a szombat esti, monacói rajtceremónia után jövő kedden rajtol, és január 19-én ér véget.

2017.07.09.

Túl van a 2017-es Silk Way Rally első versenynapján a Qualisport Racing kamionos együttese: Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László inkább óvatosra vette a nyitónapi penzumot, tudták ugyanis, a 61 kilométernyi mért szakaszon csak veszíteni lehet, nyerni semmiképp. Pláne úgy, hogy az eső...

2016.01.08.

Nem irgalmazott a sivatag a Szalayéknak és a Qualisport kamionosainak sem a kilencedik szelektív szakaszon, a mauritániai Amodjar és Akjoujt között. Szalay Balázs és Kovács Miklós az előző napi gondok után ezt a menetet is kénytelen volt félbeszakítani: ezúttal az Opel és a Scania műszaki...

2015.01.11.

Akárcsak az előző hat alkalommal, idén is egy rövid, 24 kilométeres óceánparti száguldással zárult az Africa Eco Race. A 12 kőkemény szelektív szakaszból álló verseny mezőnye Dakar mellett, a legendás Rózsaszín-tó partján fejeződött be, ahová a Qualisport kamionosai magukkal vitték a magyar...

2015.01.09.

A Qualisport Scaniájának egy hatalmas szikla szakította ki a futóművét, amikor egy másik versenyző porában autóztak.

2015.01.08.

Hosszú napok óta először sikerült technikai problémák nélkül teljesítenie egy versenynapot a magyar kamionos egységének a 2015-ös Africa Eco Race-en. A viadal nyolcadik, a mauritániai Azougui körül teljesített hurokszakaszán Kovács Miklós pilóta és két társa, Czeglédi Péter navigátor és Ács...

2015.01.07.

Teljesítette a 2015-ös Africa Eco Race hetedik szelektív szakaszát a Qualisport kamionos legénysége: az első mauritániai menet alaposan megdolgoztatta a mezőnyt, a Scaniával versenyző magyar egységet is, amelynek ismét kisebb gondokkal dacolva kellett végigküzdenie a napi távot.

2015.01.02.

Nehéz nappal indult a 2015-ös év a Qualisport kamionos alakulata számára az Africa Eco Race-en: Kovács Miklós pilóta, Ács László fedélzeti szerelő és Czeglédi Péter navigátor Scania versenykamionján a Tagounite és Assa között bonyolított szelektív szakaszon is eldurrant egy abroncs, így a...

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....