2017.12.15.

A külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-vel, miután csütörtökön San Franciscóban tárgyalt informatikai és távközlési vállalatok, illetve a Tesla gyár vezetőivel. Kiderült, hogy Közép-Európában nálunk lesznek először Tesla szupertöltő-állomások.

2017.07.19.

A francia autóipari Sicta Kft. 3,4 milliárd forintos beruházással bővíti felsőzsolcai alkatrészgyárát, ebből a magyar kormány 437 millió forint támogatást biztosít, amely a teljes fejlesztés 13 százaléka - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten. 

2017.05.06.

Szentpétervárra indít járatot a Wizz Air Budapestről augusztus végétől - jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.

2017.03.14.

A magyar kormány párbeszédet kezdeményez az Opel német autógyártó társasággal és új tulajdonosával, a francia PSA csoporttal, hogy fenntartsák és tovább bővítsék magyarországi kapacitásukat, a szentgotthárdi gyárat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek az...

2016.03.21.

Két kínai autóipari beszállító vállalat összesen 30 millió euró beruházást hoz Magyarországra, 600 új munkahelyet teremtve. Egy kapacitásbővítésről és egy zöldmezős beruházásról van szó, mindkét beruházás a Nyugat-Dunántúlon valósul meg. Mindkét vállalattal a következő hetekben jelentik be a...

2016.03.07.

Harmadik alkalommal rendezett Járműipari Konferenciát a Nemzeti Befektetési Ügynökség, a HIPA, amelyen a magyar járműipar nagyágyúi vettek részt. A magyar kormány is magas szinten képviselte magát Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter személyében.

2016.02.28.

A teljes ipari kibocsátás több mint 30 százaléka az autóiparból származott. A szegmens termelési értéke pedig a 2014-es 6690 milliárd forintról 2015-ben 7833 milliárd forintra emelkedett, ami 17 százalékos növekedés. Az autóiparban már több mint 740 vállalat tevékenykedik Magyarországon, 144...

2016.01.20.

Az Audi újabb döntése megerősíti Magyarország pozícióját az európai autóipar élvonalában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel.

2015.11.27.

Az autóipar teljesítménye 17 százalékkal bővült az idén az első kilenc hónapban, termelési értéke pedig 6000 milliárd forintot tett ki - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kecskeméten, az indiai Samvardhana Motherson Group (SMG) beruházásaként létrejövő gyár...

2015.10.19.

"Az Audi a gazdaság zászlóshajó, tavaly mintegy 2 millió motort állított elő, az idei év első felében növelték a termelést, és a remények szerint ez év végén újabb motorgyártási rekordot ünnepelhet az Audi győri gyára."

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....