2023.07.12.

Régen volt már rendes tél Magyarországon, kevesebb fagyáló szélvédőmosó, zárolajzó és jégmentesítő fogy. Szezonális termékfejlesztéssel, modernizálással erősíti piacát az árbevételének háromnegyedét az autózáshoz közhető gyármányokból realizáló, magyar magántulajdonú, szegedi Medikémia.

2017.10.26.

A nemzetgazdaság kiszámítható és jelentős növekedéséhez - a nemzetközi nagyvállalatok befektetései mellett - versenyképes, nemzeti irányítású iparvállalatokra van szükség - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. új beruházását bejelentő...

2017.10.03.

Az idén 50 éves Medikémia 1971-től Magyarországon elsőként fejlesztett ki és gyártott fékfolyadékot, fagyállót, jégoldót és páramentesítőt. Autós vegyi termékben és aeroszol festékben magyarországi piacvezetők, a stabil létszámú és pénzügyi hátterű cég 20 országba exportál.

2017.05.11.

Mivel a vegyipar egyre nagyobb felhasználója lesz a kőolajszármazékoknak, a Mol Nyrt. a követező 15 évben mintegy 4,5 milliárd dollár befektetést tervez az ágazatba - mondta Hernádi Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén tartott előadásában csütörtökön...

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A Ford bemutatta a 2027-es Super Duty „Carhartt Package-et”, amely egyedi belső kialakítással lesz....
2026.05.21
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb....
2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....
2026.05.20
A vállalat új ellátási lánc-szolgáltatása hatással lehet az alkatrész-logisztikára és az....
2026.05.20
Tisztában van vele a Toyota, hogy egy új technológia piaci meghonosításához minden lehetséges....
2026.05.20
Mark Rushbrook jelezte, a gyártó támogatja a V8-as motorok visszatérését és az elektromos elemek....