Külföldi hírek

A Škoda nyerte az APRC konstruktőri bajnokságát

2013.11.07.

Három okból is ünnepelhetett a ŠKODA Kínában, az Ázsiai-/csendes-óceáni Rali-bajnokság (Asia-Pacific Rally Championship; APRC) kiválóan sikerült zárófutamát követően. Miután Gaurav Gill (India) már megnyerte a pilóták pontversenyét*, a cseh gyártó vasárnap, lelkes szurkolók előtt a sorozat tekintélyes konstruktőri bajnoki címét* is elhódította. Mindemellett a rendkívül gyors, finn Esapekka Lappi a gyári támogatású ŠKODA MRF csapat színeiben diadalmaskodott a Kínai Longjou Ralin. Az álomba illő hétvége Jan Kopecký és Pavel Dresler (egyaránt Csehország) Európa-bajnoki címét*, illetve a már öt további országos és regionális sikert követően koronázta meg a ŠKODA rendkívül sikeres 2013-as rali-szezonját.

„Az APRC-bajnoki cím kiemelt jelentőségű a ŠKODA számára – annál is inkább, mivel a stratégiailag rendkívül fontos kínai piacon értük el. A ŠKODA MRF csapatának minden tagja az egész bajnokság során kiváló teljesítményt nyújtott, amiért köszönet jár mindannyiuknak. Különös gratuláció illeti természetesen Gaurav Gill/Glen Macneall versenyzőpárosunkat, akik pályafutásuk eddigi legnagyobb sikerét ünnepelhetik most. Elismerés illeti a ŠKODA China munkatársait is, akik a kínai rali-bajnokságra biztosították ŠKODA Fabia versenyautónkat” – jelentette ki Michal Hrabánek, a ŠKODA versenyigazgatója.

Nézők ezrei ünnepelték e három nap során a Kínai Longjou Rali sóder- és aszfaltszakaszai mentén a ŠKODA csapatát. Az összesen 230,92 kilométernyi, 13 gyorsasági szakaszból álló futamot végül az Esapekka Lappi/Janne Ferm (egyaránt Finnország) duó nyerte, csapattársaik Gaurav Gill/Glen Macneall (India/Új-Zéland) előtt. „Nagy örömmel tölt el minket, hogy a kínai zárófutamon aratott győzelmünkkel a konstruktőri bajnoki címet is elhódíthattuk a ŠKODA számára, ugyanis ez volt fő célunk. Az APRC jó iskola volt a jövőre nézve” – kommentálta Lappi.

A szezon hatodik futamán aratott ötödik diadala koronázta meg a ŠKODA MRF csapat APRC-sorozatbeli szereplését. A 22 esztendős Lappi korábban már az új-zélandi és az ausztrál futamot is a maga javára döntötte el, míg a 31 éves Gill Új-Kaledóniában és Japánban, a kiváló Fabia S2000 versenyautóban végzett az élen, így együttesen hódították el a konstruktőri bajnoki címet a ŠKODA számára. A pilóták pontversenyének élén záró Gill „pályafutása eddigi legnagyobb sikerét” aratta, míg Lappi a harmadik helyen végzett.

„Az APRC bajnoka vagyok, s nagyon boldog. Sikerrel teljesítettem a magam és a márka által kitűzött célt, ami fantasztikus. Köszönetemet fejezném ki a teljes ŠKODA MRF csapat, s különösen a ŠKODA Motorsport felé, akik segítettek álmom valóra váltásában.” A márka számára egyébként ez sikeres címvédés is egyben, mivel 2012-ben Chris Atkinson (Ausztrália) már az APRC pilóta- és konstruktőri bajnoki címét is megszerezte a ŠKODA színeiben.

A ŠKODA világméretű rali-sikerei szintén a márka kiemelkedő kvalitásait igazolják. A Kopecký/Dresler Európa-bajnok* kettős mellett 2013-ban Raimund Baumschlager Ausztriában, Umberto Scandola Olaszországban, Dimitar Iljev Bulgáriában, míg Marouf Abu Samra Jordániában szerzett országos rali-bajnoki címet, a paraguayi Gustavo Saba pedig a CODASUR* dél-amerikai bajnokságot nyerte meg ŠKODA versenyautóval. „Az európai és más országos bajnokságokban szerzett címek egyaránt jól érzékeltetik ralisportbeli kompetenciánkat. Meggyőződésem, hogy kiváló reklám ez a ŠKODA számára, amelyre majd különösen az ázsiai-/csendes-óceáni térségben építhetünk a jövőben” – vont mérleget Hrabánek.

A cseh autógyártó számára nemzetközi növekedési offenzívája szempontjából is fontos lépésnek számított a sikeres szereplés a stratégiai jelentőségű kínai piacon. A ŠKODA 2018-ra legalább 1,5 járműre kívánja bővíteni éves termelését, s különösen az ázsiai feltörekvő piacokon tervezi növelni értékesítését. A versenysportban szerzett győzelmek és bajnoki címek sora természetesen az egyik legjobb reklám mindehhez.

* Az FIA hivatalos megerősítésére vár

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.23
A SURFACING, amely a fenntartható energia, a víz és a fény találkozásában rejlő harmónia, valamint....
2024.06.23
Visszatért a Nissan a családi autók piacára: a Townstar személyszállító változata kiváló mobilitási....
2024.06.23
Az autózás világában meglepő partnerséget kötött a Peugeot és a Lego. Egy különleges verseny....
2024.06.23
- A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt erős forgalom....
2024.06.23
A V8-as motorral felszerelt gép valószínűleg az 'LFR' nevet kapja majd, és nagyjából 600 lóerős....
2024.06.23
Egymásba rohant két személykocsi az M7-es sztráda főváros felé vezető oldalán, a 72-73-as kilométer....
2024.06.23
Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére vasárnap éjfélig a HungaroMet. Hevesebb....
2024.06.22
Az első két fordulón látottakhoz hasonlóan a belgiumi Zolderben is mindkét szombati futamot....
2024.06.22
Nem kevés baja van, ott kellett hagyni. ..
2024.06.22
Lando Norris, a McLaren versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését,....