Audi Hungaria Motor Kft.

A 100. gyakornokból is Audi-munkatárs lett

2015.10.07.

Az Audi Hungaria Motor Kft. sikeres gyakornoki programjának keretein belül idén már több mint 800 hallgató teljesítette szakmai gyakorlatát a győri négy karikás vállalatnál. 2015-ben immár a 100. gyakornok folytatja pályafutását munkatársként az Audi Hungariánál, akit Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója köszöntött.

Lőrincz Balázs a Járműhajtás fejlesztés területen belül szimulációs mérnökként fog dolgozni a jövőben. A fiatal szakember a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen gépészmérnökként végzett.

„Büszkeséggel tölt el, hogy az idei évben immár a 100. gyakornokot üdvözölhetjük Audis munkatársként vállalatunknál” – mondta Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. „Legfontosabb utánpótlás-programunk sikerét jól példázza, hogy diplomájuk megszerzését követően számos fiatal folytatja karrierjét az Audi Hungariánál, ahol vonzó keretfeltételekkel és kihívást jelentő szakmai feladatokkal várjuk őket.”

Az Audi Hungaria gyakornoki programjának keretein belül egyszerre több mint 400-500 hallgató gazdagítja tudását gyakorlati tapasztalatokkal a vállalat különböző területein. A gyakornoki programban különösen keresettek a legalább négy lezárt szemeszterrel és német nyelvismerettel rendelkező műszaki, gazdasági és logisztika szakos hallgatók.

A kitűnő perspektívákat kínáló gyakornoki program jelenlegi formájában 2011 óta létezik, azóta több mint 1900 hallgató kamatoztatta tudását az Audi Hungaria gyakornokaként. Közülük közel 500 fő már Audis munkatársként dolgozik. A győri vállalat továbbra is hosszú távú szakmai kihívásokkal várja a tehetséges, végzős hallgatók jelentkezését.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....