MÁV-Csoport

1000 új autóbusz a hazai utakra

2025.08.10.

A nyáron érkezett 131 új autóbusz után újabb 869 járművel gyarapodik a MÁV-csoport flottája, ugyanis eredményesen zárult a buszbeszerzésre meghirdetett közbeszerzési eljárás – írta az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Képünk illusztráció Fotó: MÁV-csoport

Lezárult a MÁV Személyszállítási Zrt. idén májusban megjelent közbeszerzési ajánlattételi felhívása, amely összesen 869 új autóbusz beszerzését célozta, mintegy 76,5 milliárd forint értékben. Ennek köszönhetően 269 új buszt még ebben az évben forgalomba helyezhet a MÁV-csoport, további 300-300 autóbusz érkezése pedig 2026-ban és 2027-ben várható.

Lázár János építési és közlekedési miniszter az év elején 10 vállalást fogalmazott meg, amelyek révén nemcsak olcsóbb, de vonzóbb is lesz a közösségi közlekedés Magyarországon - méghozzá rövid távon. A vállalások egyike volt 1000 vadonatúj autóbusz beszerzésére. Ezekkel a járművekkel ugyanis még versenyképesebbé és korszerűbbé tehető a MÁV-csoport VOLÁN-flottája, amely már ma is az egyik legjobb és legnagyobb közszolgáltató buszflotta Európában.

A 10 vállalás részeként idén nyáron már forgalomba is állt - elsősorban a Balaton térségében - 131 darab új autóbusz, a mai nap pedig eredményesen lezárult az az eljárás, amelynek célja a további 869 darab korszerű jármű beszerzése volt.

A közbeszerzési eljárásban nyertes ajánlatot tevő Kravtex-Kühne Csoport szállíthatja az új autóbuszokat, így ismét Credobus Econell 12 Next típusú járművek tovább fiatalítják a MÁV-csoport autóbuszállományát. Ezzel a beszerzéssel ugyanis a VOLÁN-flotta csaknem húsz százaléka megújul 2027-ig, és kizárólag klímás autóbuszok szállítják majd az utasokat országszerte.

A beszerzés révén 2027-ben már kizárólag légkondicionált autóbuszokkal szállíthatja utasait a MÁV-csoport országszerte és az autóbuszflotta 60 százaléka hazai gyártású lesz.

A nagyszabású, példátlan volumenű fejlesztés hozzájárul a közösségi közlekedés színvonalának és fenntarthatóságának javításához, valamint a magyar járműipar megerősítéséhez is, hiszen a 869 darabos beszerzést követően - a keretmennyiségből a teljes mennyiség lehívását feltételezve - az 5800 autóbuszt számláló VOLÁN-flotta 60 százaléka hazai gyártású lesz.

A beszerzésnek köszönhetően az autóbusz-állomány átlagéletkora 2027 végére 9,50 évre csökkenhet, és a MÁV-csoport kizárólag klímás autóbuszokat közlekedtet. A Volánbusz 2018 óta ezt leszámítva 2500 darab autóbusszal fiatalította a flottáját, az állomány több mint 40 százaléka megújult. Az ezer új járművel a flotta tovább korszerűsödik, az utasok így még kényelmesebb, modernebb és biztonságosabb körülmények között vehetik igénybe a MÁV-csoport szolgáltatásait.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....