Continental Automotive Hungary

20 éves a makói ContiTech gyár

2015.12.02.

Novemberben ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját a Continental csoport makói gyára. Az autóipar számára hűtő-fűtő csöveket gyártó cég 1995 év végén a Phoenix AG egyik legjelentősebb leányvállalataként nyitotta meg kapuit az egykori Taurus gumigyár helyén, a kezdetekben csupán 13 fős dolgozói létszámmal.

A gyár folyamatos bővítésének, új termékek és technológiák bevezetésének köszönhetően a ContiTech napjainkban mintegy 2500 fővel már Makó és a környék legnagyobb munkáltatójának számít. A vállalat váci telephelye 1999-ben kezdte meg a termelést, majd a makói telephellyel 2006-ban egyesült, és 2008-tól viseli a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft nevet. A két telephelyen ma összesen közel 3600-an dolgoznak.

Huszadik születésnapját nyílt nap keretein belül, a korábbi munkatársak, cégvezetők részvételével ünnepelte a Continental makói egysége. A családi programok mellett gyártörténeti fotókiállítást is megtekinthettek az érdeklődők, újraélve, megismerve a makói gyár fejlődését és mai napig töretlen autóipari sikertörténetét.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.06
Az A3-as autópályán egy sebességkorlátozás már napok óta felháborodást kelt az autósok körében. A....
2026.04.05
Megérkezett a ragyogó tavaszi napsütés, ezzel pedig nagyobb figyelem jut az autónk megjelenésére,....
2026.04.05
60 évvel ezelőtt, 1966. március 10-én a 36. Genfi Autókiállítás mutatkozott be a Lamborghini Miura....
2026.04.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Húsvétkor pont egy nyulat? ..
2026.04.05
Jó okuk van rá, vagy ez csak egy összeesküvés-elmélet?   ..
2026.04.05
A BMW Group megújult müncheni gyára hatékonyabban, rugalmasabban és digitálisabban várja a Neue....
2026.04.05
Az ICDP szerint az autóvásárlás fontossága nem a költségben, hanem az érzelmekben rejlik — és ez....
2026.04.05
Ha egy ittas sofőr balesetet okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási....
2026.04.05
A Jeep és a Mopar által jegyzett Jeep Performance Parts az Egyesült Államokban lévő Moabban....
2026.04.05
Új forgalmi renddel nyílik meg május elsejétől a gyalogosok előtt a pesti alsó rakpart: az....