villamos

2015-ben is jár a fényvillamos

2015.12.04.

Az elmúlt évek hagyományát folytatva a BKV idén is elindította a karácsonyi Fényvillamost. A jármű 2015. december 4-e és 2016. január 6-a között közlekedik a 2-es, a 4-es és a 47-es villamosvonalon, valamint december 19-én – rövidített útvonalon – a 14-es villamos vonalán.

Az első fényvillamost 2009-ben azzal a céllal indították el, hogy ünnepi hangulatot csempésszenek a fővárosiak mindennapjaiba az adventi időszakban. Azóta már hagyománnyá vált, hogy minden év decemberében 3500 méternyi fényfüzérrel, összesen 39200 db fehér és kék színű LED-del feldíszítve közlekedtetik a 2 motorkocsiból álló UV szerelvényt. A különleges nosztalgiavillamos a legfiatalabb UV-k közül való, 1964-65 fordulóján vehette birtokba a fővárosi utazóközönség.

A BKV állományában összesen 375 UV motorkocsi volt, melyek 1956 és 1965 között készültek a Ganz-gyárban. A járművek a hatvanas évektől a kétezres évek elejéig meghatározták a budapesti villamos állomány képét. Forgalomba állításuk idején a legmodernebb tömegközlekedési eszköznek számítottak a fővárosban. Az UV szerelvények kivonása 1990-ben kezdődött meg, majd 2007-ben – a Combino villamosok megérkezése után – az utolsó szerelvény is nyugdíjba vonult.

A BKV jelenleg két üzemképes szerelvénnyel rendelkezik, melyek nosztalgiajárműként üzemelnek. A karácsonyi fényekben pompázó jármű a 2-es, a 4-es és a 47-es villamos vonalán felváltva (péntekenként a 47-es, szombatonként a 4-es, míg a hét többi napján a 2-es villamos vonalán), valamint december 19-én, szombaton a 14-es villamos rövidített vonalán, a Szent István tér és az Újpesti piac között közlekedik. A Fényvillamossal 17 és 21 óra között, illetve pénteken és szombaton 17 és 22 óra között találkozhatnak az utasok.

A jármű december 24-én és 31-én nem közlekedik. A Fényvillamos normál díjszabás szerint vehető igénybe.

Forrás: 
BKK

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
A burgenlandi rendőrség kedden pozitív eredményről számolt be a húsvéti hétvégével kapcsolatban.....
2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....