Év autója díj

„2016 Év Autója“: már az első hét között van az Opel Astra

2016.01.03.

22 európai ország 58 tapasztalt szakújságírója dönti el, melyik lesz „2016 Év Autója“. A jelöltek listáján először 35 idei újdonság szerepelt – köztük a teljesen újonnan tervezett Opel Astra. Dániában már kiállta a próbát a kritikus újságírók könyörtelen Tannis-tesztjén 33 vetélytárs mellett. Az „Év Autója” választásban nincsenek különböző kategóriák, csupán egyetlen győztest hoznak ki – az illető év legjobb autóját.

Első lépésként a zsűri egyszerű választással kijelölte azt a hét modellt, amely bekerült a „2016 Év Autója” döntőjébe. A „Top Seven” egyike az új Opel Astra, amelyet két hónapnál rövidebb idő alatt kitüntettek a legjobb biztonságért járó SAFETYBEST 2015 és az Arany Kormánykerék 2015 nemzetközi elismerést jelentő díjjal. A döntőben pontozással hozza ki a győztest a hét jelölt közül 58 zsurnaliszta, olyan neves médiumok képviseletében, mint a Le Figaro, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Stern, a La Stampa, az El Mundo vagy a The Daily Telegraph, illetve Magyarországon az Autó Magazin és a Totalcar.

Az „Európai Év Autója” díjat 1964 óta adják ki. Az Opel legutóbb 2009-ben az Insigniával, illetve 2015-ben az Amperával szerezte meg ezt a címet. A jövő év győztesét és címviselőjét a Genfi Autószalon előestéjén, 2016. február 29-én hozzák nyilvánosságra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....