Skoda

2020-ban érkezik az első elektromos Skoda

2017.12.09.

A cseh márka 2025-ben állítólag már villanymotoros sportautót is fog gyártani.

A Skoda bejelentette, hogy 2020-ban indul Mlada Boleslavban az első tisztán elektromos autójának a gyártása, de elektromos komponenseket már 2019-től fognak itt készíteni konnektoros hibrid járművek számára. Az első villanymotoros Skoda a konnektoros hibrid Superb lesz, amit a Kodiaq hasonló változata követ majd. Mindkét típusban a Volkswagen konszern bevált hajtáslánca lesz megtalálható, az, ami a Passat GTE-ben és a Golf GTE-ben is dolgozik. Ebben az 1,4 literes TSI motornak egy 115 lóerős villanymotor segít be, a rendszer összteljesítménye eléri a 215 lóerőt. Mindkét kocsi képes lesz zéró emisszióval, tisztán elektromotorral közlekedni korlátozott hatótávval.

Az első olyan Skoda autó, amiben csak villanymotor felel majd a hajtásért, 2020-ban érkezik. Ezt a kocsit az idei Sanghaji Autószalonon leleplezett, összkerék-hajtású Vision E tanulmányautó vetítette előre. A szériaérett verzió a harmadik autó lesz a Volkswagen-konszern portfóliójában az I.D. és egy Audi után, ami az elektromos autók számára kifejlesztett, moduláris MEB platformra épül. Várhatóan a kupé SUV ruhába öltöztetett cseh villanyautó lesz a valaha készített legdrágább és legerősebb Skoda, a teljesítménye állítólag megközelíti majd a 300 lóerőt.

Később egy elérhetőbb árú, kisebb teljesítményű elektromos Skoda is érkezik majd, praktikus ötajtós karosszériával, a Volkswagen I.D. technikájával, a pletykák szerint Felicia névvel. 2025-ig egy kisebb elektromos szabadidő-autót és egy izgalmas sportautót is bemutat a Skoda elektromos hajtáslánccal, utóbbi a 110R szellemi örököse lehet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....