Ford

2020-ban jönnek az elektromos Fordok

2017.01.08.

Az F-150 pickup és a Mustang hibrid változatának megjelenése várható, Európában pedig egy plug-in hibrid hajtású Transit Custom gazdagítja majd a kínálatot. Mindemellett egy tisztán elektromos hajtású SUV is érkezik; e világszerte forgalmazott modell hatótávolsága legalább 480 kilométer lesz.

Az autógyártó 700 millió dolláros beruházással bővíti az amerikai Michigan államban működő Flat Rock összeszerelő üzemet, olyan részleget hozva létre, ahol a legendás Ford Mustang és Lincoln Continental modellek mellett immár high-tech elektromos és önvezető autók is készülnek majd. A bővítéssel a Ford 700 új munkahelyet teremt Amerikában. Mindez szerves része annak a tervnek, amelynek értelmében a vállalat 2020-ig 4,5 milliárd dollárt ruház be az elektromos hajtású autókba.

A bejelentett hét globális elektromos hajtású modell:

·         2020-ig megjelenik egy vadonatúj, tisztán elektromos hajtású kis SUV, amelynek várható hatótávolsága legalább 480 kilométer lesz; az autót a Flat Rock üzem gyártja majd, és forgalmazása kiterjed Észak-Amerikára, Európára és Ázsiára

·         Egy nagy sorozatban gyártandó önvezető autó a taxi- és autómegosztó-szolgáltatók számára, kezdetben Észak-Amerikában. A Flat Rock üzemben gyártott, hibrid hajtású jármű 2021-ben mutatkozik be

·         A népszerű F-150 pickup hibrid változata 2020-ban jelenik meg Észak-Amerika és a Közel-Kelet piacain. A Dearborn Haszongépjármű Üzemben gyártott F-150 Hybrid komoly vontatási és szállítási kapacitást kínál majd, emellett pedig mobil áramfejlesztőként is használható lesz

·         A Mustang hibrid változata egy V8-as teljesítményével és még alacsonyabb fordulatszám-tartományban leadott forgatónyomatékkal csábítja majd a vevőket. A Flat Rock üzemben gyártott Mustang Hybrid 2020-ban mutatkozik be, és elsőként az észak-amerikai piacon lesz kapható

·         A Transit Custom plug-in hybrid 2019-ben jelenik meg Európában; az új modell a legzsúfoltabb nagyvárosi forgalomban is olcsón üzemeltethető lesz

·         A Ford kínálatában két új rendőrautó is feltűnik. A két új hibrid hajtású rendőrautó egyike Chicagóban készül majd, és mindkettőt ugyanebben a városban, a Ford kifejezetten e célból működtetett üzemében szerelik fel a rendőri munkához szükséges kiegészítőkkel

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....
2026.05.21
Idén hetvenéves a Volkswagen hannoveri haszonjármű gyára, és ezt az évfordulót azzal ünnepelte négy....
2026.05.21
A Ford bemutatta a 2027-es Super Duty „Carhartt Package-et”, amely egyedi belső kialakítással lesz....
2026.05.21
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb....
2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....