elismerés

2020 Legvonzóbb Munkahelye Díj: első helyen az Audi Hungaria

2020.11.20.

Az AUDI HUNGARIA Zrt. kapta a „PwC 2020 Legvonzóbb Munkahelye Díj összesített 1. helyezése” címet, valamint a győri vállalat vehette át iparági kategóriában a legvonzóbb autóipari gyártó első helyét is.

 

A PwC Magyarország a korábbi évekhez hasonlóan 2020-ban is megvizsgálta a munkahelyválasztási preferenciákat. Ezúttal a fiatalok mellett a teljes munkaerőpiac igényeit feltérképezték a szakemberek. Magyarország mellett további 10 európai ország is részt vett a kutatásban, amely idén egy munkáltatói márkapercepció felméréssel is kiegészült. A hazai felmérésben részt vevő közel 35 ezer válaszadó 35 százaléka felsőoktatásban, míg 14 százalékuk középiskolában tanul, 50 százalékuk pedig főállásban dolgozik.

„Megtisztelő számunkra a díj, személyügyi stratégiánk bizonyítéka. Örülünk annak, hogy idén is Magyarország legvonzóbb munkáltatója vagyunk. Ezt a pozíciót a jövőben is szeretnénk megtartani és vállalatunk számára továbbra is a legjobb szakembereket megnyerni. Mindehhez fontos sikertényező a vonzó javadalmazás, számos béren kívüli juttatás, illetve sokrétű képzési és továbbképzési kínálatunk“, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. „Napjainkban a munkavállalók számára fontos tényezők a rugalmas munkavégzés, valamint a munka és magánélet közötti egyensúly, amelyeket az Audi Hungaria személyügyi stratégiája is fontos célként definiál”, tette hozzá Dr. Knáb Erzsébet.

Az Audi Hungaria innovatív munkahelyeket és hosszú távú perspektívát biztosít munkatársainak. A vállalat szakmai fejlődési utakat, személyre szabott képzéseket kínál Győrben, de a munkatársak a konszern világszerte működő gyártótelephelyein is kipróbálhatják magukat.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..