Seat Toledo

25 éves a Seat Toledo

2016.10.30.

1991 októberében mutatkozott be a spanyol gyár első lépcsőshátú modellje, a kasztíliai fővárosról elnevezett SEAT Toledo.

A napjainkig négy generációt megélő SEAT Toledo megalkotásában igazi formatervező nagyágyúk vettek részt, az első két korosztályt Giorgio Giugiaro, a harmadikat Walter de Silva, a negyediket pedig a jelenlegi design főnök, Alejandro Mesonero tervezte. A 25 éve bemutatott típus az első spanyol autó volt, melyet az 1986-ban a gyárat megvásárló Volkswagen-csoport égisze alatt gyártottak, jelentőségét mutatja, hogy I. János Károly jelenétében mutatták be az exkluzív toledoi Parador kastélyszállóban.

Gyártását mégi a régi, a barcelonai Zona Francában lévő gyárban kezdték meg, és 1993-ban tették át jelenlegi helyére, Martorellbe. Megalkotását erdetileg a harmadik generációs Passat alapjain tervezték, de későbba a Golf II. alaplemezén valósult meg. A Toledóval így a SEAT is belépett a színvonalas, minőségi limuzinok gyártói közé, hiszen elődje a SEAT Malaga sem formájában, sem műszakilag nem felelt meg a 90-es évek elvárásainak. Motorján sokáig ott díszelgett a “Porsche System” felirat, mely megerősíítette az új SEAT limuzin “királyi génjeit”. A SEAT Toledo 1991-1998 között gyártott első generációjából évente 40-50.000 darabot adtak el, mely a modernebbre rajzolt második korosztály indulásakor már 100.000 fölé emlekedett.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.26
Egy utas az autóba szorult a baleset következtében – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.07.26
Közel kétmillió eladott jármű és kiugró exportnövekedés mellett rekord első félévet zárt a Geely....
2026.07.26
Sokan papucsban ülnek a volán mögé nyáron, és jogszabály nem tiltja ugyan, de a nem megfelelő....
2026.07.26
Az intézkedést az üzemanyagok hatósági árának várható emelése előtt vezették be. ..
2026.07.26
Már a kora reggeli óráktól kezdve folyamatosan érkeznek a látogatók Mogyoródra, a Hungaroring....
2026.07.26
Az osztrák MI-rendszer célja az ASFINAG  (Osztrák Autópálya Fenntartó) és az ÖAMTC (Osztrák Autklub....
2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..