közösségi közlekedés

4 milliárd forintot csoportosítanak át az elővárosi közlekedésre

2016.11.18.

- A kormány 4,035 milliárd forint egyszeri átcsoportosítást rendelt el a budapesti elővárosi közlekedés átmeneti likviditásának biztosítása érdekében - jelent meg a legfrissebb Magyar Közlönyben az erről szóló kormányhatározat.

Ezen felül a kormány jóváhagyta az idei költségvetésben a vasúti személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésének túllépését 2,284 milliárd forinttal, illetve az autóbuszos személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésének túllépését 1,843 milliárd forinttal.


A kormány felhívta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy kössön megállapodást a fővárosi önkormányzattal az elővárosi közlekedésről november 30-ig úgy, hogy a fővárosi önkormányzat a közigazgatási határon belül végzett személyszállítási közszolgáltatások bevételekkel nem fedezett, indokolt költségeinek fedezése érdekében 2019. december 31-éig évente az autóbuszos szolgáltatásokhoz 310 millió forinttal, a vasúti szolgáltatásokhoz 2,740 milliárd forinttal járul hozzá.

A kormány határozott arról is, hogy a főváros tulajdonában álló BHÉV Zrt. állami legkésőbb december 31-ig kerüljön állami tulajdonba. A tulajdonosi jogokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) gyakorolja majd annak érdekében, hogy a BHÉV Zrt. részvényei a szintén az NFM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó MÁV-hoz kerülhessenek, nem pénzbeli hozzájárulással megvalósuló tőkeemeléssel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....