támogatás

40 kerékpárt adott át a Magyar Közút az Országos Polgárőr Szövetségnek

2019.05.11.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és az Országos Polgárőr Szövetség 2019. május 10-én megújította a több éve tartó sikeres együttműködési megállapodását. Az ünnepélyes aláírást követően a Polgárőrség 40 darab új kerékpárt vehetett át a Magyar Közúttól, hogy tevékenységüket hatékonyabban láthassák el.

Az ünnepélyes, közös átadásra az ORFK Készenléti Rendőrség budapesti, Kerepesi úti alakuló terén került sor dr. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárának, dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnökének, dr. Kuczik János rendőr dandártábornoknak, a Készenléti Rendőrség parancsnokának, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettesnek és Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának részvételével.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és az Országos Polgárőr Szövetség között több éves partnerségi együttműködés van érvényben, melynek során a két szervezet folyamatosan segíti egymás munkáját. Az együttműködési megállapodást dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke és Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója 2019. május 10-én, pénteken újította meg. Az esemény kapcsán a közútkezelő társaság, folytatva tavalyi programját, amelynek során már 31 kerékpárt biztosított a polgárőrök számára, újabb 40 darab járművet adott át a szövetségnek.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018 tavaszától mintegy 1000 kilométernyi külterületi, főutakkal párhuzamos kerékpárút üzemeltetését vette át Kormányhatározat szerint helyi önkormányzatoktól. Az országos közutakhoz hasonlóan a kezelésébe került kerékpárutakon is folyamatosan végeznek útellenőrzéseket, ennek gyakoriságának növelésében már eddig is aktív szerepe volt a polgárőröknek. A társaság bízik abban, hogy a polgárőrök által bejárt, a kezelésébe tartozó külterületi kerékpárutakról még több és folyamatos visszajelzést, így a lehető leggyorsabban tud beavatkozni a szükséges helyszíneken. Az Országos Polgárőr Szövetség tagjai pedig újra korszerű kerékpárokkal gazdagodhattak, így egyrészt a közterületi szolgálatellátásuk is még tovább fejlődött, másrészt a közlekedésbiztonság javításával összefüggő feladataikat is hatékonyabban tudják majd ellátni. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....