tűz

422 autó égett ki a parkolóban egy portugál fesztiválon

2016.08.05.

Egy népszerű nemzetközi táncfesztiválon 422 autó égett ki a szabadtéri parkolóban, a tűz miatt pedig mintegy 4 ezer embert kellett evakuálni a kelet-portugáliai Castelo de Vide településen - számolt be a történtekről a nemzetközi sajtó csütörtökön.

A szakértők még vizsgálják, hogy mi okozta tüzet szerda délután, az első feltételezések szerint az egyik autóban rövidzárlat keletkezett és kigyulladt, a lángok pedig az erős szél miatt átterjedtek a többi ott parkoló gépkocsira.

A károsultak között látogatók, fellépők és szervezők is vannak, akik tehetetlenül nézték végig, ahogy járműveik kiégnek. 

Az idén húsz éves Andancas fesztivál szervezői a rendezvény közösségi oldalán mondtak köszönetet a hatóságoknak és az önkénteseknek, akik pillanatok alatt biztonságos helyre tereltek több ezer embert, így senkinek sem esett baja.

Emellett türelmet kértek mindenkitől, amíg a hatóságok kiderítik, hogy pontosan mi is történt. A károsultak ugyanitt azt üzenték, hogy jelentkezzenek illetve vegyék fel a kapcsolatot biztosítójukkal.

A tűz miatt ideiglenesen felfüggesztett fesztivál csütörtökön folytatódik, vasárnapig összesen 40 ezer látogatóra számítanak.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....
2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....
2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....