Adient

47,5 millió eurós beruházással bővítette móri gyárát az Adient

2017.12.15.

Az üléseket gyártó autóipari cég új üzemcsarnokát pénteken avatták fel.

Sorin Moisescu, a vállalat operációs igazgatója kiemelte: az új 12 ezer négyzetméteres gyárban kifejezetten a prémium kategóriás ügyfelek, a BMW és a Daimler számára gyártanak a tervek szerint évente több mint kétmillió ülésszerkezetet.

Az Adient három telephelyen - Móron, Mezőlakon, valamint Kecskeméten - több mint 2700 embert foglalkoztat. Móron a Daimler, a BMW, a Rolls Royce, a Renault, a Nissan és a Volkswagen-csoport számára mechanikákat és első ülés-szerkezeteket gyártanak.

Szentkuti László operációs menedzser elmondta: a csarnok 60 új gyártóberendezésnek ad helyet. Hegesztő területükre a legmodernebb lézerhegesztő technológiát telepítik, jövő év elején induló festőüzemükben 2020-ra, mire a teljes kapacitást elérik, napi 90-100 ezer darab alkatrész festésére lesznek képesek. Hozzátette: összeszerelő soraikat a móri gyáron belül tervezik és fejlesztik.

Gulyás Ervin operációs menedzser tájékoztatása szerint az új csarnokban ötszázan dolgoznak majd,  mert a következő két évben kétszáz munkatárssal bővítik gyárukat.

Az Adient éves szinten világszerte több mint 25 millió autóülést gyárt, 86 ezer alkalmazottat foglalkoztat 33 ország 237 üzemében. A móri gyár 2016-os árbevétele megközelítette az 50 milliárd forintot, létszáma pedig a kétezret.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték első fokon a múlt héten az olasz autósztráda-társaság volt....
2026.07.23
Márkákon átívelő együttműködés eredményéből született új hőkezelési és akkumulátor vezérlési....
2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....
2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....