Nemzetközi fuvarozás

500 kamionnal öt magyar helyszínen indít beruházást a BHS Trans

2020.06.20.

A debreceni déli ipari övezetben helyezték el a BHS Trans Kft. új logisztikai központjának alapkövét - írja az MTI.

A kormány a munkahelyteremtő beruházásokat, a beruházó vállalatokat támogatja – mondta el az alapkőletételen jelen lévő Szijjártó Péter  külgazdasági és külügyminiszter. Megjegyezve: a BHS Trans az ország négy településén épít az idén logisztikai központot összesen 7,6 milliárd forintos beruházással, mellyel 165 új munkahelyet teremt. A beruházásokat a kormány 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatással segíti.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyitott magyar gazdaságban fontosak a nemzetközi cégek, de a magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonban lévő vállalatok adják - közölte Szijjártó. Hozzátette: egyre több magyar vállalat sikeres, versenyképes külföldön is, szerinte ilyen a Hell-csoport, amelynek stratégiai partnere a belföldön 500 kamionnal rendelkező BHS Trans Kft.

Elismerően szólt arról, hogy a BHS Trans az ország öt különböző pontján indít beruházást, ebből négy városban, köztük Debrecenben logisztikai központot hoz létre, összesen 22 ezer négyzetméter alapterületű csarnokkal és kétezer négyzetméter irodaházzal.

Papp László, Debrecen polgármestere emlékeztetett arra, hogy a BHS Trans logisztikai központjának is helyet adó déli iparterület fejlesztését mindössze négy évvel ezelőtt indították el, és eddig már 1200 munkahely létrejöttét segítik az ott épülő vagy már működő gyárak.

Blága Zsolt, a BHS Trans Kft. senior logisztikai igazgatója felidézte: 2011 tavaszán azt a célt tűzték ki, hogy a logisztikai szegmens egyik maghatározó szereplőjévé váljanak. Azóta ez megvalósult – szögezte le.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....