munkahely teremtés

600 új munkahelyet hoz létre a BorgWarner Oroszlányban

2016.04.06.

A BorgWarner autóipari vállalat Oroszlányban 15,5 milliárd forintos beruházást valósít meg, amellyel 600 új munkahelyet teremt; a fejlesztéshez a kormány 1,7 milliárd forint támogatást ad - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A miniszter kiemelte: ez a beruházás is mutatja, hogy Magyarországon érdemes beruházni, az amerikai cégvezetők is elégedettek az itteni lehetőségekkel.
    

Nem túlzás kijelenteni, hogy a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok soha nem voltak olyan jók és intenzívek, mint most - fejtette ki. Tavaly a két ország gazdasági együttműködése is rekordot döntött, és először fordult elő, hogy az Egyesült Államok lett Magyarország elsőszámú exportpiaca az EU-n kívül, emellett az unión kívüli országok sorában a második legfontosabb kereskedelmi partnere lett Magyarországnak. Tavaly - az EU-n kívülről - az Egyesült Államokból érkezett a legtöbb beruházás - közölte. Hozzátette: a kormány a legtöbb stratégiai partnerségi megállapodást amerikai és német vállalatokkal kötötte.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok dinamikája kedvezően befolyásolta a magyar külgazdasági adatokat is, amelyek több szempontból is rekordokat döntöttek. A beruházók egyre inkább felfedezik a vidéki helyszíneket is, amint azt a BorgWarner is tette - jegyezte meg.

Mint mondta, a BorgWarner autóipari vállalat piacvezető a maga területén, eddigi beruházásai is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar járműipar termelési értéke is rekordot döntött, és a magyar autóipari vállalatok a nemzetközi piacokon is rendkívül versenyképesek. Mintegy 150 ezren dolgoznak ebben az iparágban Magyarországon, az ország az európai autógyártás egyik fellegvára - tette hozzá.

Szijjártó Péter a most bejelentett beruházással kapcsolatban arról beszélt, hogy az itt működő vállalatok elégedettek a körülményekkel, ami szerinte cáfolja az alaptalan támadásokat az ország ellen. A BorgWarner is évek óta fejleszt Magyarországon, a cég 74 helyszínen 19 országban tevékenykedik, tavaly világszinten 8 milliárd dolláros árbevételt ért el, és 33 ezer embernek ad munkát világszerte - magyarázta.

Szijjártó Péter megjegyezte: a mostani beruházás jelentősen hozzájárul a térség munkaerőpiaci egyensúlyához.

Bogár Attila, a turbófeltöltőket és más járműipari alkatrészeket gyártó a BorgWarner Oroszlány Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: nem a mostani lesz az utolsó hasonló beruházása a cégnek Magyarországon, és a továbbiakban is számítanak az állam támogatására.

A vállalat több mint 15 éve kezdte meg a gyártást Magyarországon, olyan termékeket állítanak elő, amelyek segítik a gazdaságos üzemanyag-felhasználást, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését és a teljesítmény fokozását. Oroszlányban kezdték el a működésüket a turbófeltöltő gyár megalapításával, majd 2015-ben két - emissziós technológiákat és fejlett összkerék meghajtásos rendszereket előállító - gyár kezdte meg a termelést a településen - idézte fel.

Bogár Attila szerint komoly verseny van a cégen belül a többi telephellyel is, ezért fontos, hogy milyen állami támogatásokat kapnak. Az oroszlányi cég jól áll ebben a versenyben, a következő két évben 600 új munkahelyet létrehozó beruházást hajtanak végre a telephelyen - közölte.

Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy nagy öröm a térségnek a beruházás, hiszen egy kiszámítható, folyamatosan aktív, az innovációban élen járó cégről van szó, amelynek a munkavállaló biztonsága prioritás. Biztonságos és kiszámítható munkahely a BorgWagner, amelynek fontos a társadalmi felelősségvállalás - vélekedett. Hozzátette: egy ilyen volumenű beruházás megalapozza a térség stabilitását.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....
2026.06.30
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen....
2026.06.30
A mesterséges intelligencia ma már meggyőzően beszél útvonalakról és megállókról — csak épp....
2026.06.30
Két hétvége után a magyar pilóta továbbra is versenyben van a Kumho FIA TCR World Tour bajnoki....
2026.06.30
A Prelude HRC Concept a Goodwoodi Sebességfesztiválon mutatkozik be először menet közben; a hegyi....
2026.06.30
A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett munkáján múlt, hogy a több mint száz kilométeren át....
2026.06.30
Azért csak megáll az ember kezében az egér görgője, amikor egy látszólag meglehetősen egyedi,....
2026.06.29
Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn a legalább 75-100 milliót érő autó – írta a police.hu. ..
2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....