határforgalom

629 ezer jármű kelt át tavaly Letenyénél a magyar-horvát határon

2020.01.25.

A korábbi évet tíz százalékkal meghaladóan több mint 5,5 millióra emelkedett tavaly Letenyén a magyar-horvát határon a személyforgalom, a teherjárművek száma pedig több mint hatvan százalékkal emelkedett - derül ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken kiadott összesítéséből.

Az MTI kérésére összeállított adatok szerint 2019-ben csaknem 5 millió 529 ezer utas lépett át a közúti vagy autópálya-átkelőn, 10 százalékkal több mint 2018-ban. A ki- és belépő utasok között a legtöbb magyar volt, több mint egymillió 474 ezer, a számuk 14 százalékkal haladta meg az előző évit.

A jellemzően az Adriai-tengerre és onnan visszafelé tartó utasforgalomban csaknem 999 ezer lengyel, közel 913 ezer szlovák, majdnem 801 ezer cseh, illetve 530 ezer horvát állampolgár szerepelt. Míg a lengyelek száma négy, a cseheké hét, a horvátoké pedig 25 százalékkal emelkedett, addig a szlovákok száma két százalékkal csökkent 2018-hoz képest. A legforgalmasabb hétvégén, augusztus 10-11-én összesen csaknem 180 ezer utas vette igénybe a két határátkelő valamelyikét.

Letenyén a múlt évben összesen csaknem egymillió 629 ezer járművet regisztráltak, 16 százalékkal többet a korábbi év adatához képest. A személygépkocsik száma 11 százalékkal növekedve egymillió 379 ezer volt, az autóbuszoké hét százalékkal emelkedve csaknem 24,2 ezerre nőtt, a motorkerékpároké öt százalékkal növekedve meghaladta a 12,2 ezret, a teherjárművek száma ugyanakkor 62 százalékkal 214 ezerre emelkedett.

A rendőrségi adatok alapján évről évre növekszik az autóbusszal utazók száma. Csak júliusban 2016 óta közel megduplázódott a buszok száma, meghaladva a múlt évben már a 4100-at. A múlt évben is a három nyári hónapban regisztrálták a határon a teljes éves utasforgalom kétharmadát, de az is tapasztalható, hogy egyre növekszik az elő- és utószezoni utazók száma, arányában 40-60 százalékkal. Érdekes tendencia, hogy mindezek mellett november-decemberben, az adventi időszakban is egyre nagyobb a forgalom Magyarország és Horvátország között, 2018-ban több mint 70 ezer, tavaly viszont már 99 ezernél is több utas jelentkezett ekkor átlépésre Letenyénél.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
A Lexus elektromos SUV-ja, az RZ a márka villanyautós stratégiájának kulcsmodellje. A friss....
2026.03.19
Két gépkocsi ütközött össze az M43-as autópálya 18-as kilométerszelvényénél, Szeged térségében, a....
2026.03.19
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.03.19
Az ikerturbós V6-os motorhoz nem feltétlenül illik a konnektor, talán illúzióromboló is, de a világ....
2026.03.19
Mutatjuk, mi várható.   ..
2026.03.19
A BMW 3-as a bajor prémiumgyártó legmeghatározóbb modellsorozata. Egy ikon, amely az elmúlt fél....
2026.03.19
 A Porsche ausztráliai jelenlétének 75. évfordulóját köszöntő ünnepségek részeként a Porsche Cars....
2026.03.19
Árokba borult egy kamion csütörtökön az M4-es autóút 181-es kilométerszelvényénél, Törökszentmiklós....
2026.03.19
A Forma–1 növekvő kínai népszerűségét látva a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton és a jelenlegi....
2026.03.19
Alaposan átalakították az első generációs Toyota Celicát, hogy a SEMA tuningshow sztárja lehessen. ..