Rendőrségi intézkedés

7 éves kislány és 33 éves nő az áldozat Püspökladánynál

2016.05.21.

Halálos közlekedési baleset történt a 4-es számú főút 175. kilométerszelvényében, Püspökladány közelében.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy Renault típusú személygépkocsi közlekedett a 4-es számú főúton Karcag irányából Püspökladány irányába, amikor a 42-es és a 4-es számú főútak kereszteződéséhez ért, oda behaladt, ahol összeütközött a vele szemben, Kaba irányából Karcag irányába közlekedő kistehergépkocsival.

A baleset következtében a személygépkocsi sofőrje és négy utasa megsérült, közülük egy 7 éves kislány a helyszínen, míg egy 33 éves nő a kórházba szállítását követően életét vesztette. A Püspökladányi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a baleset körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja.


Korábban írtuk:

Autóalkatrészeket, orvosi műszereket és vegyszereket szállító kisteherautó és személygépjármű rohant egymásba Püspökladány határában. Az autóban egy család, két felnőtt és három gyermek ült. A kocsi utasai közül egy ember meghalt, egy másik súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, ketten súlyosan megsérültek, a család ötödik tagja könnyebb sérüléseket szerzett.

A kisteherautó a szállítólevél alapján egyebek mellett ecetsavat és metanolt szállított, a püspökladányi tűzoltók légzésvédelem mellett hígították a kifolyt anyagokat. A baleset helyszínén a 4-es és a 42-es főút forgalma egyaránt rendőri irányítás mellett, felváltva, egy-egy sávon halad - jelentette a VÉSZ éjjel fél tizenkettő előtt nem sokkal.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....