moszkvai metró

70 kilométer hosszú lesz a moszkvai nagy metrógyűrű

2021.12.09.

Átadták a hét elején a moszkvai Bolsaja Kolcaveja (Nagy Gyűrű) metróvonal egy újabb 20 kilométeres szakaszát, tíz megállóval - írja az MTI.

Az új szakasz avatásán Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester elmondta, hogy ezzel a projekt 70 százaléka megvalósult, és a nagy metrógyűrű utolsó kilenc állomásának megnyitása 2023-ban várható. A nagy gyűrűvonalról 44 irányba lehet majd átszállni a felszíni vasútvonalakra és a fővárosi metró sugár irányú vonalaira.

Szobjanyin szerint a projekt a felszíni Moszkvai Központi Gyűrű vasútvonallal együtt új támogató keretét képezi majd Moszkva teljes közlekedési rendszerének.

Az avatási ünnepséghez videókapcsolaton keresztül csatlakozott Vlagyimir Putyin elnök is.

A polgármesteri hivatal szerint az új szakasz 1,4 millió moszkvai számára könnyíti majd meg a közlekedést. Az új állomásokat az első időben mintegy 600 ezer ember fogja használni, számukra a városon belüli utazás 35-45 perccel rövidül le.

A mozgáskorlátozottak számára is megközelíthetően kialakított Bolsaja Kolcevaján csak új vonatok közlekednek majd. Az utasok a moszkvai metró telefonos alkalmazásában megnézhetik, mennyire zsúfolt a beérkező szerelvény, és kiválaszthatják maguk számára a legszabadabb kocsit.

A nagy metrógyűrűn, amelyet 2018-ban kezdtek el építeni, és amely a régi gyűrűvonaltól mintegy tíz kilométerrel kijjebb fogja össze a sugár irányú metróvonalakat, összesen 31 állomást létesítenek. Teljes hossza körülbelül 70 kilométer lesz, amivel elnyerheti a világ leghosszabb vonala címet.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....
2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....