Bosch

70 milliárd euró feletti a Bosch árbevétele

2016.02.08.

Az előzetes adatok szerint a Bosch csoport árbevétele a cégcsoport története során 2015-ben először haladta meg a 70 milliárd eurót. A vállalat hozzávetőlegesen tíz százalékkal tudta növelni a bevételeit tavaly, és a nyereség is növekedett.

A rendkívüli hatásokkal együtt a kamatfizetés és adózás előtti eredmény (EBIT) nagysága mintegy öt milliárd euróra emelkedett. Az egyszeri és rendkívüli hatások miatti kiigazítás után a nyereség elérte a 4,5 milliárd eurót. A 6,5 százalékos üzemi eredmény meghaladja az előző évi értéket. A saját tőke arány stabil, a likviditás pedig továbbra is magas szintű annak ellenére, hogy a BSH Hausgeräte GmbH és a Robert Bosch Automotive Steering GmbH felvásárlása milliárdokba került.

Az előzetes számadatok szerint a globális járműgyártás szerény növekedése ellenére a mobilitási megoldások üzletágnak sikerült az árbevételét jelentősen növelnie. 2015-ben az árbevétel összességében 41,7 milliárd euróra, vagyis 12 százalékkal emelkedett. Tavaly a Bosch legsikeresebb termékeit a benzin és gázolaj befecskendezési rendszerek, a vezetőtámogató rendszerek és az infotainment rendszerek jelentették. 

A Bosch európai árbevétele lényegesen meghaladta a 2014. évi szintet: az előzetes számadatok szerint a Bosch 4,2 százalékkal, 37,5 milliárd euróra növelte árbevételét. Az árbevétel Németországban is jól alakult. Különösen meredeken nőtt az árbevétel Észak-Amerikában: a technológiák és szolgáltatások szállítójának árbevétele 24 százalékkal, 12,6 milliárd euróra emelkedett. Dél-Amerikában a helyzet továbbra is nehéz, ez a Bosch csoport árbevételének alakulásában ez is tükröződik. Az előzetes számadatok szerint a 2015. évi 1,4 milliárd eurós árbevétel 13 százalékkal maradt el az előző évi értéktől. Az Ázsia-csendes-óceáni térségben a Bosch árbevétele 16 százalékkal nőtt 19,1 milliárd euróra. A Bosch szerint Afrika hosszú távú lehetőséget jelent. 2015-ben a vállalat folytatta ottani tevékenységeinek bővítését.

A 2015. december 31-i adatok szerint a Bosch világszerte mintegy 375 000 főt foglalkoztatott. Összességében a létszám 17 600 fővel nőtt 2015-ben. A legnagyobb növekedés Közép- és Kelet-Európában, Németországban, az Ázsia-csendes-óceáni térségben és az Egyesült Államokban történt. Főként informatikai szakemberekre volt szükség.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....