Opel

80 éves az Opel Kadett

2016.10.31.

Az Opel kompakt modelljéből az Astrákat is beleszámítva több mint 24 millió fogyott ennyi idő alatt.

Az Opel alsó-középkategóriás típusa régebb óta van velünk, mint bármelyik vetélytársa, sőt, az egész autóiparban is ritka egy ennyire hosszú modelltörténet. Az 11 generációból az első 1936-ban mutatkozott be, és akkoriban elég korszerű modellnek számított független első futóművével, és önhordó karosszériájával. Több mint 100 ezer készült belőle 1940-ig, amikor is leállították a gyártását, mert az üzemnek hadijárművekre kellett átállnia.

A háború után a Moszkvics gyártotta az autót negyedmillió példányban, a Kadett név azonban csak 1962-ben tűnt fel újra azon a típuson, ami ma Kadett A-nak ismerünk. Ez egy elég konzervatív szedán volt egyliteres, 40 lóerős motorral és nagy csomagtartóval. Csak három évig készült, de ezalatt 650 ezer gördült le a gyártósorról belőle. A B Kadett formája már az amerikai autókéra hasonlított, talán ennek is köszönhette, hogy nyolc év alatt 2,6 millió készült belőle.

A C Kadett már a General Motors platform stratégiájának része volt, a széles körben elterjedt T-Car padlólemezre épült. 1979-ben mutatkozott be az első fronthajtású generáció, a szögletes formájú D Kadett. A rendkívül áramvonalas E Kadett 1984-ben váltotta le, de a műszaki alapok nagyrészt változatlanok maradtak.

A Kadett 1991-ben változott Astrává, az első, F generáció nekünk, magyaroknak is emlékezetes lehet, mivel Szentgotthárdon is gyártották. Hat év alatt 4,13 millió fogyott belőle, ezzel minden idők legnépszerűbb Opele lett. Eztuán még 1998-ban, 2004-ben, 2009-ben és 2015-ben mutatkoztak be az újabbnál újabb Astra generációk, ma már a J-nél tartunk. Az évek alatt összesen 80 millió Kadett és Astra fogyott, pedig a típust csak Európában árulták.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....
2025.12.25
Egy Chery Tiggo 7 járőrautó csatlakozott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság....
2025.12.25
A jégmentesítő rendszerrel kapcsolatos problémák miatt az Austrian Airlines megbízásából közlekedő....