Bosch

9,3 milliárd forintos beruházás a miskolci Bosch gyárban

2015.09.09.

A Bosch, a technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szolgáltatója, társfinanszírozási megállapodásban rögzítette, hogy a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. 9,3 milliárd forint összértékű beruházását Magyarország kormánya 1,4 milliárd forinttal támogatja.

Ezt a Külgazdasági és Külügyminisztériumban megrendezett közös sajtótájékoztatón jelentették be szerdán. A miskolci gyár a leggyorsabban fejlődő gyárak egyike a Bosch csoport mobilitási megoldások üzletágán belül. - Ez a miskolci beruházás is egyértelműen bizonyítja, hogy Magyarország változatlanul fontos helyszín a Bosch számára és alátámasztja, hogy a miskolci gyár központi szerepet játszik az autóipari gyártás közép-európai megerősítésében – mondta Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője.

A beruházás célja a gyár kapacitásának növelése, amellyel magas hozzáadott értékű és költséghatékony mobilitási megoldásokat gyárt a magyar piacra. A gyárban ezért további igény merül fel a magasan képzett szakemberek, valamint a szükséges gyártósorok beszerzése iránt. - A kapacitásbővítés a megnövekedett piaci igényeknek köszönhető. Tekintve, hogy a miskolci vállalat az észak-magyarországi régió egyik legjelentősebb munkaadója, beruházásaink nagymértékben előremozdítják a régió felzárkóztatási törekvéseit, valamint infrastruktúrájának fejlődését. A piaci igények és a régió adta lehetőségek összehangolására törekszünk – mondta Dr. Frank-Stephan Kupfer, a miskolci Bosch gyár kereskedelmi ügyvezető igazgatója.


A miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. az elmúlt három évben számos gyártásbővítést és kutatási-fejlesztési projektet is megvalósított az Európai Unió társfinanszírozásával. Ezeknek a projekteknek a közös eleme, hogy mindegyik világszintű termékek gyártási feltételeit teremtette meg és munkahelyteremtésével hozzájárult a régióban a foglalkoztatási arány növeléséhez.

- Az új projekt keretében az eddigi kutatási eredményeinket tudjuk majd hasznosítani, többek között gyártósorok beszerzését és a hozzájuk kapcsolódó tesztberendezések telepítését az elektromos meghajtások üzletág termékei számára – magyarázta Jochen Limberger, a gyár műszaki ügyvezető igazgatója.

A Miskolcon előállított termékek a mobilitás jövőjének a formálásához is hozzájárulnak. A Bosch előrejelzései szerint 2025-ben a világszerte legyártott új járművek mintegy 15 százalékát legalább hibrid hajtáslánccal szerelik, míg Európában az új gépkocsik több mint egyharmada lesz legalább részben elektromos meghajtású. - A büszkeség mellett stratégiai fontosságú az a tény, hogy a Miskolcon gyártott gépjármű-alkatrészek, mint például a fékrásegítő motorok és az elektromos szervomotorok, az elektromos meghajtás alapfeltételét jelentik, a hibrid- és az elektromos autók fontos részét képezik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....