ABB

Ahol robotok gyártanak robotokat

2018.11.05.

Az innovatív digitális technológiákat fejlesztő és szállító ABB bejelentette, hogy 150 millió dolláros beruházás keretében, Sanghajban felépíti a világ legkorszerűbb, automatizált és rugalmas robotikai gyárát, egy olyan, modern központot, ahol robotok gyártanak majd robotokat.

A beruházás egyaránt fontos az ABB-nek és Kínának. A cég ugyanis Kína elsőszámú robotikai gyártója, az ország pedig a legnagyobb felvásárló: 2017-ben a világszerte értékesített robotok egyharmadát, 138.000 darabot itt helyeztek üzembe. Az ABB megközelítően 5000 főt foglalkoztat Sanghajban, míg a vállalat Kínában működő robotikai vállalatai több mint 2000 mérnököt, technológiai szakembert és üzemi vezetőt alkalmaznak Kína-szerte 20 helyszínen. Az ABB 1992 óta több mint 2,4 milliárd dollárt fektetett be Kínában, ahol több mint 18000 alkalmazottja van.

Az új, sanghaji gyár a cég ígérete szerint a legfejlettebb automatizált és rugalmas üzem lesz a robotika iparban. A gyár területén létesített K+F központ segítségével felgyorsítják az innovációt a mesterséges intelligencia fejlesztése terén. Az új gyár az összekapcsolt automatizálási szigeteknek köszönhetően a fix szerelősorok helyett innovatív, rugalmas gyártási területtel rendelkezik majd. Az üzem teljes területén az ABB logisztikai automatizálási megoldásait alkalmazzák: így például az automatikusan irányított járművek is, amelyek önállóan képesek követni a gyártási fázisokon áthaladó robotokat, és a lokalizált állomásokról alkatrészeket tudnak hozzájuk szállítani. Az automatizálási megoldások segítségével a gyártás – plusz kapacitásbővítések nélkül – hatékonyan alkalmazkodik a kínai robotikai piac változásaihoz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....