magyar rendőrség

Akcióban a járművadász: három nap, bő 70 milliós fogás

2025.12.03.

A Készenléti Rendőrség Határvadász Ezred Csongrád-Csanád Vármegyei VII. Határvadász Századának egyik szakaszparancsnoka rövid időn belül több nagy értékű, körözött járművel érkező sofőrt is elkapott – írta a police.hu.

Simon Gábor r. törzszászlós november 28-án, a szabadsága alatt Szegedről hazafelé tartva figyelt fel egy utcán parkoló, nagy értékű kocsira. Gyanúsnak találta, ezért a KR ügyeletén keresztül ellenőrizte az adatait a hazai, a schengeni és az Interpol-rendszerben. Bár a rendszám alapján nem körözték, az alvázszámvizsgálat során kiderült, hogy az osztrák hatóságok vagyon elleni bűncselekmény miatt keresik, kérik a lefoglalását és a sofőr személyazonosságának megállapítását.

Az autót az Interpol adatbázisában is körözöttként tartották nyilván: az osztrák bejelentés szerint március 31-én lopták el, és október 6-án került be a rendszerbe.

A törzszászlós azonnal értesítette a 112-es segélyhívón keresztül a Csongrád-Csanád Vármegyei Tevékenységirányítási Központot. Mindeközben egy nő és egy férfi szállt be az autóba, ezért a járműhöz ment megakadályozni, hogy elhajtsanak vele. Igazoltatta az utasokat, és a helyszínre érkező egységekkel együttműködve biztosította az intézkedést. A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai lefoglalták az autót, a sofőrt pedig előállították.

Három nappal később, december 1-jén a törzszászlós már szolgálatban volt, amikor újabb bűncselekmény felderítésében vett részt.

Délelőtt információ érkezett arról, hogy az M43-as autópályán egy Románia felé tartó teherautó három külföldön ellopott traktort szállít. A törzszászlós azonnal a Kéthalmi pihenőhelyre irányította kollégáit, mivel az a helyszín tűnt a legalkalmasabbnak arra, hogy a járművet biztonságosan megállítsák és ellenőrizzék.

A határvadászok rövid időn belül észrevették a román rendszámú teherautót a pótkocsival. Az ellenőrzés során a pótkocsiból három traktor került elő, amelyeket külföldön köröztek.

A traktorokat a hazai és nemzetközi adatbázisokban is ellenőrizték. Mindhárom jármű szerepelt a Schengeni Információs Rendszerben, valamint az Interpol adatbázisában is. A szlovén hatóságok lopás miatt keresték a gépeket és kérték a lefoglalásukat, valamint annak megállapítását, kihez köthető a szállítmány.

A Makói Rendőrkapitányság munkatársai lefoglalták a traktorokat, a teherautó vezetőjét pedig előállították. A traktorok együttes értéke mintegy 174 ezer euró, közel 70 millió forint.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....