Toyota Hilux

Aktívan védi az orrszarvúkat a Toyota

2018.11.06.

Az orvvadászok elleni küzdelmet támogatandó, a Toyota egy vadonatúj Hilux pickupot adományozott a dél-afrikai nemzeti parkok szervezetének.

Dél-Afrika a fehér orrszarvú első számú otthona és megmentője. A kilencvenes évek közepére szinte teljesen kihalt faj utolsó példányaira itt találtak rá. A szakemberek átfogó rehabilitációs programot dolgoztak ki, aminek köszönhetően a faj globális állománya 2010-re megközelítette a 20 ezret, 2017-re a 29 ezret; ezek mintegy 80 százaléka Dél-Afrika nemzeti parkjaiban él. A páratlan sikertörténettel párhuzamosan azonban riasztó ütemben növekedett az orvvadászok tevékenysége is: míg 2007-ben 13 orrszarvú esett a trófeavadászok áldozatául, 2017-ben már 1028 állatot öltek le, hogy szarvukat az országból kicsempészve aranyáron értékesítsék a feketepiacokon, elsősorban Ázsiában.

Az orrszarvúk legnagyobb élettere, ennek megfelelően az illegális vadászat egyik fő terepe a Kruger Nemzeti Park. Dél-Afrika legnagyobb, közel 19 ezer négyzetkilométeres környezetvédelmi területén a vadőrök modern technológiákat bevetve igyekeznek visszaszorítani az orvvadászatot. Ilyen a tavaly szolgálatba állított, dél-afrikai fejlesztésű Meerkat Wide Area Surveillance System (WASS) megfigyelő rendszer is, amely radarok és elektro-optikai szenzorok segítségével képes nagy területen, akár éjjel is felfedezni az orvvadászokat. A bevezetését követő fél évben 62 nap alatt 89 orvvadászt lepleztek le, a becslések szerint 19 orrszarvú életét mentve meg ezzel.

Ennek a nagy távolságokból működő, ezáltal a vadőrök számára is biztonságot nyújtó Meerkat rendszernek a szállítására egy vadonatúj duplafülkés, összkerékhajtású Hilux pickupot adományozott a Dél-Afrikai Nemzeti Parkok Szervezetének (SANParks) a Toyota dél-afrikai leányvállalata, a Toyota South Africa Motors (TSAM).

„A Toyota adománya jól példázza az orvvadászat elleni, konstruktív hozzáállás eredményességét. A társadalom és a vállalati szféra részéről egyre többen vesznek részt munkánkban; a Toyota Hilux révén jelentősen kiterjeszthetjük meglévő állatvédő tevékenységeinket” – mondta a gépkocsi átadásakor Dumisane Dlamini, a SANParks gazdasági igazgatója.

A Toyota már korábban is támogatta a Kruger Nemzeti Park munkáját: tavaly év végén négy Avanza kisbuszt ajándékoztak a parknak, megkönnyítve a munkatársak és a biztonsági szolgálat közlekedését.  Emellett számos dél-afrikai környezetvédelmi szervezet részesül a Toyota anyagi támogatásában, beleértve egy, a fenntartható mezőgazdaság meghonosításán dolgozó alapítványt is. Ez utóbbi szervezet, a Conservation SA, valamint a dél-afrikai madárvilág védelmére létrehozott Birdlife South Africa 2017-ben szintén egy-egy Hilux pickuppal gazdagodott a Toyota jóvoltából.

A Dél-Afrikában gyártott Toyota Hilux az ország első számú gépjárműve: 2018 első nyolc hónapjában több mint 26 500 darabot adtak el belőle. A Hilux egyébként a világ további két tucat országában vezeti az eladási listákat, Argentínától Hondurasig, Ausztráliától Ománig.

Fotók: Toyota South Africa

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....
2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....