Alfa Romeo Stelvio

Alfa Romeo Stelvio - az alapváltozat rendelhető, a First Edition pedig már a szalonokban

2017.04.09.

Elérhetővé tette az Alfa Romeo a Stelvio alapváltozatait, a 180 lóerős dízel és 200 lóerős benzines már rendelhető a szalonokban.

A milánói gyártó közleménye szerint a leggyengébb, 180 lóerős, 2.2 literes dízelmotorhoz is automata sebességváltót kapcsoltak, viszont ez az egyetlen variáns, amely nem össz-, csak hátsókerék-meghajtással kapható. Ez azonban az Alfa szerint semmit nem von le a Stelvio vezetési élményéből. A motorral a mindössze 1600 kilós Stelvio 7,6 másodperc alatt gyorsul 100-ra és meg sem áll 210 kilométeres sebességig.

Az Alfa Romeo egyúttal bizonyos kiválasztott piacokon (amelyeket a közelményben nem neveztek meg) elérhetővé tette a 2 literes, benzines motor 200 lóerős változatát is, amelyhez szintén automata váltót és már Q4 összkerekes rendszert párosítottak.

Akit esetleg újdonságként érne, hogy nincs manuális váltó, annak jelezzük, nem is lesz, az Alfa úgy döntött, hogy a Stelvio csak automatával lesz elérhető. Az eddigi teszteket olvasva ez talán nem is olyan nagy baj, mert mindenki nagyon dicséri az új, 8 sebességes ZF váltót.

A lista a két új motorral immáron négytagúra bővült, a Pratola Serrában készült dízelek közül a 180 és 210 lóerős verzió elérhető, míg a Termoliban készülő benzinesekből a 200, vagy 210 lóerős, illetve a 280 lóerős változat rendelhető. Jelengi információink szerint a 2,9 literes, V6-os biturbó motorral szerelt Quadrifoglio verzió az év végén válik rendelhetővé.

A magyarországi kereskedésekben a First Edition változat már március utolsó hete óta elérhető. A First Edition változat csak a 280 lóerős, 2 literes turbós benzinmotorral érhető el, amely mellé automata sebességváltót és Q4-összkerékhajtást kapunk. Ezzel a motorral és az automata váltóval mindössze 5,7 másodperc alatt gyorsul a Stelvio 100 km/órás sebességre.

A First Edition nagyon gazdag szériafelszereltséget kínál: 20 colos könnyűfém keréktárcsákat, bi-xenon fényszórókat, a 8.8" TFT 3D navigációs rendszert, fűthető elektromos bőrüléseket és kormányt, sőt a valódi faberakások is a csomag részei. De van benne parkolókamera, elektromosan behajtható tükrök, váltófülek, valamit kulcsnélküli nyitás és indítás is.

Magyarországon a Stelvio First Edition kiadása 15  690 000 forinttól elérhető. (nagyságrendileg 3 millió forintnyi extrával megpakolva.)

Forrás: alfaamore.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....
2026.06.14
Bourdais-ék drámája után a testvérautónak áll a zászló Le Mans-ban, de a #8-as Toyota és a #20-as....
2026.06.14
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel. ..
2026.06.14
A Wallis Csoport portfólióvállalatainak árbevétele 2025-ben 30 százalékkal, 912 milliárd forintra....
2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....