autóvásárlás

Állami hitelgaranciával támogatnák az első autó megvásárlását Romániában

2014.10.07.

Első autó néven állami hitelgarancia-programot indítását tervezik Romániában, amellyel főleg a 18 és 35 év közötti fiatalokat támogatnák abban, hogy egy legfeljebb 50 ezer lej (3,5 millió forint) értékű új gépkocsit vásároljanak - jelentette be Victor Ponta miniszterelnök hétfőn.

A román kormány évi 20 ezer új, kevésbé szennyező autó vásárlását kívánja elősegíteni, ezzel az is a szándéka, hogy a hazai autóiparban, illetve beszállítóknál dolgozó 200 ezer ember munkahelyének megőrzését is segítse. Victor Ponta kifejezte reményét, hogy a fiataloknak szóló program ugyanolyan sikeres lesz, mint az Első otthon nevű lakásvásárlási hitelkedvezmény, amelynek a keretösszegét a költségvetés-kiigazításnál 700 millió lejjel kellett kiegészíteni.
 

Új autót nem csak kiállításon látnának a román fiatalok.

A román kormány évi 20 ezer új, kevésbé szennyező autó vásárlását kívánja elősegíteni, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy ezzel a hazai autóiparban, illetve beszállítóknál dolgozó 200 ezer ember munkahelyének megőrzését is segíti. Victor Ponta kifejezte reményét, hogy a fiataloknak szóló program ugyanolyan sikeres lesz, mint az Első otthon nevű lakásvásárlási hitelkedvezmény, amelynek a keretösszegét a költségvetés-kiigazításnál 700 millió lejjel kellett kiegészíteni.

A Constatin Nita gazdasági miniszter által ismertetett Első autó programnál "előnyben részesülnek" a 35 év alatti fiatalok, de nem zárják ki belőle az idősebbeket sem. A vásárlónak a legfeljebb 50 ezer lej értékű új autó árának 5-10 százalékát kell előlegként befizetnie, a különbözetre felvett hitelt pedig legfeljebb hét év alatt kell törlesztenie. Az állam a hitel felére vállal garanciát, a másik felére pedig a megvásárolt autó a fedezet.

A programban részt vevő bankok által felszámított kamat legfeljebb 3 százalékkal haladhatja meg a három hónapos ROBOR-kamat (a tíz piacvezető bank által a bankközi piacon nyújtott lejhitelek átlaga) szintjét, amely jelenleg 3 százalék körül mozog. Ily módon a program 6 százalékot nem meghaladó kamatot kínál, miközben az autólízingek THM-je jelenleg 9-12 százalék körüli Romániában.

A román gazdasági miniszter szerint átlagosan 670 lejes (47 ezer forint) havi törlesztőrészlettel lehet számolni. Romániában a nettó átlagbér jelenleg 1700 lej (120 ezer forint).

Az Első autó programról a tervek szerint a jövő heti kormányülésen döntenek, és így a program november elsején indulhat be. Romániában novemberben rendeznek államelnök-választást, amelyen Victor Ponta is indul.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....