Allison

Allison automata váltóval üzemel a kirándulóvonat

2017.12.26.

Magyarország leghosszabb, 109 km hosszú, keskeny nyomtávú vasútpályáját a Zalaerdő Zrt. működteti. A vasúti szerelvények az erdőgazdálkodás téli feladatai mellett tavasztól őszig kirándulók tömegeit is szállítják a festői tájakon. A lenti környéki erdei vasútpályán napjainkban 10 darab C50-es mozdony teljesít szolgálatot. Az elmúlt évek során immár a harmadikat újította fel a társaság Allison automata sebességváltóval. 

Az első - 1960-ban gyártott - C50-es mozdony átépíttetését a Zalaerdő Zrt. még 2013-ban kezdte meg. A mintegy 200 órás tesztüzem során az Alpokalja erdei útjain üzemelő keskeny nyomtávon közlekedő mozdonynak változatos terepviszonyok között kellett megállni helyét. Miután a teszteket sikerrel teljesítette, a kiránduló-szezon kezdetéig a teherfuvarozásban használták a mozdonyokat, majd a szükséges átalakítások után, a felújított gépek a kirándulók utazását tették kényelmesebbé a nyári turistaszezonban.

„Nagyon jól bevált az automata sebességváltó. Egyszerűen lehet működtetni, a mozdony vezetőjének nem kell foglalkozni a váltásokkal, szabadabban figyelhet a rakományra és az egyéb körülményekre, ami biztonságosabb vonatvezetést eredményez.” - mondta Gál Károly a Zalaerdő Zrt vagyongazdálkodási osztályvezetője. „Az Allison folyamatos erőátviteli technológiája (Continuous Power TechnologyTM) pedig jó szolgálatot tesz a nehéz farakománnyal való induláskor és a nagy súlyú kocsik fékezésekor is”.

A Zalaerdő Zrt. elégedettségét tükrözi, hogy a cég még az első mozdony tesztüzeme alatt megrendelte az Allison automata váltóval történő átépítést a második, majd hamarosan a harmadik mozdony részére is. Mivel időközben az Allison bevezette a FuelSense®, üzemanyag megtakarítást célzó csomagját, a megrendeléseket már a FuelSense-szel teljesítették. Mindhárom mozdony 5. generációs vezérléssel működik, amelynek EcoCal eleme automatikusan alacsonyabb váltási pontokat ad. A Dinamikus Terhelés Érzékelési funkció szintén működik, mely váltási pontjaival folyamatosan alkalmazkodik a terhelési viszonyokhoz és a pálya dőlésszögéhez. 

Az Allison folyamatos erőátviteli technológiája (Continuous Power TechnologyTM), illetve a FuelSense® csomag is jól alkalmazható a vasúti hajtás jellegzetességeihez, a hidraulikus nyomatékváltó pedig finom indulást tesz lehetővé az alkalmanként akár 60 tonnás tömeggel. A megszakítás nélküli folyamatos váltás minden pillanatban elérhető, így biztosítja a folyamatos erőátvitelt a kerekekre, a haladási fázisban pedig finom váltásokat tesz lehetővé. Ezek az Allison által szabadalmaztatott technológiák biztosítják a nehéz teherrel történő egyenletes gyorsítást a meredek domboldalakon, valamint a nagyon hatékony motorféket lassításkor. E tényezők az üzembiztonság szempontjából is fontosak, legyen szó akár nagy súlyú farakomány, vagy a személyszállítás megvalósításáról.

Átépített mozdony, a kor igényeinek megfelelően

A hajdani Csepel motoros C50-es típusú gépek teljes remotorizációjára sor került, mivel az alkatrészek kopása miatt a hajtáslánc gazdaságosan már nem volt javítható. A modernizáció során a környezetvédelmi és gazdaságos üzemeltetési szempontok mellett fontos volt a kor színvonalának megfelelő modern megoldások alkalmazása. A főegységek kiválasztásánál pedig - ahol elérhető volt -, hazai gyártású főegységek beépítésére törekedtek.  

A Zalaerdő Zrt. a szentgotthárdi gyártású Allison automata sebességváltó mellé az új Cummins QSB4,5 típusú motorokat választotta.  A 3000 SP típusú váltót az adott beépítési környezethez igazították. A munkákat az Allison magyarországi képviselete a Liberatus Kft szakemberei az Erdőgép 95 Kft. munkatársaival együttműködve végezték el.

A mozdonyok vezérlését is teljesen átépítették. Sok változtatás történt a vezetőfülke vezérlő felületén. Új, modern és színes LCD monitoros kijelzőket építettek be, amelyek a hajtáslánc működési adatainak megjelenítése mellett biztosítják az adatcserét a hagyományos elektromos rendszer és a CAN hálózat között.

 „Az Allison Transmission speciális meghajtások széles skálájához értékesít automata sebességváltót. A városi buszoktól a speciális alkalmazásokon át akár az olajfúró tornyok üzemeltetéséig, a legkülönbözőbb cégekkel dolgozik az Allison, s számos elégedett vásárlót tudhat ügyfelei között” – mondja Lovász György – az Allison Transmission magyarországi forgalmazó vállalatának ügyvezetője. „Ugyanakkor minden egyes speciális megoldás izgalmas kihívást jelent mérnökeink számára”.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Fokozott közúti ellenőrzésekre, kiemelt rendőri jelenlétre és célzott balesetmegelőző....
2026.07.03
 A Porsche fontolgatja a Cayenne gyártásának áthelyezését – írja az orf.at.   ..
2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....