Alonso

Alonso elárulta, mikor fog visszavonulni a Forma-1-től

2022.04.10.

A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso két év kihagyás után az előző idény elején tért vissza a vb-sorozatba a francia Alpine istálló színeiben.

A jelenlegi mezőny legidősebb versenyzője, aki júliusban - a Magyar Nagydíj pénteki napján - ünnepli majd 41. születésnapját, az ausztráliai versenyhétvége egyik sajtótájékoztatóján azt mondta, az F1-ben a teljesítmény többet számít, mint az életkor.

"Ha 25 éves lennék, akkor most nem beszélgetnénk erről, de az emberek szeretnek ilyen esetekben utat találni a fiatal versenyzőknek" - mondta Alonso, utalva az Alpine ausztrál tesztpilótájára, a Forma-2-es bajnok Oscar Piastrira, aki gyakorlatilag már csak a lehetőségre vár, hogy beülhessen a francia csapat egyik F1-es autójába.

"Tavaly szerintem jól teljesítettem, egy hellyel a csapattársam előtt zártam az összetett pontversenyben, úgyhogy meglátjuk, hogyan sikerül az idei szezon. Ez az egész nem az életkorról szól, hanem a teljesítményről" - jelentette ki Alonso, aki 2005-ben és 2006-ban a Renault-val volt világbajnok.

"Versenyképesnek és gyorsnak érzem magam, élvezem a Forma-1-ben töltött időt, és azt gondolom, néhány évet, kettőt vagy hármat még maradok" - nyilatkozta a spanyol pilóta. Alonso a bahreini idénynyitón kilencedikként ért célba, a Szaúdi Nagydíjon és Ausztráliában viszont nem szerzett pontot.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..