repülés

American Airlines - menetrend szerint Kubába

2016.09.05.

Fél évszázada először érkezett Kubába menetrend szerinti amerikai utasszállító repülőgép, amely a szigetország középső részén fekvő Santa Clarában szállt le a múlt héten.

A floridai Fort Lauderdale városából indult gép fedélzetén volt – százötven utas társaságában – Anthony Foxx, az Egyesült Államok közlekedési minisztere is. 1961 óta ez az első menetrend szerinti utasszállító amerikai gép, amely Kubában landolt. A járatot a JetBlue társaság működteti, de hét másik amerikai légitársaság már szintén megkapta a jogot, hogy gépeket indíthasson Kubába, s az American Airlines szeptemberben már meg is indítja menetrend szerinti járatait.


A hidegháborúban megszakított amerikai-kubai diplomáciai kapcsolatok helyreállítását 2014 decemberében jelentették be, Washington és Havanna pedig tavaly júliusban hivatalosan bejelentette, hogy a korábban kinyilvánított kölcsönös szándéknak megfelelően megnyitják a nagykövetségeket a két fővárosban. Barack Obama amerikai elnök akkor ezt „történelmi előrelépésnek” nevezte, s hangsúlyozta, hogy Washington évtizedeken keresztül folytatott politikája, amely Kuba elszigetelését célozta, kudarcot vallott, sőt, bizonyos tekintetben éppen az ellenkező hatást érte el: konzerválta a kommunista vezetésű szigetország politikai rendszerét és hozzájárult a kubai nép elszegényedéséhez.

Mindazonáltal ez még csak az első lépések egyike volt a viszony rendezése érdekében. Egyéni turisták kubai beutazását ugyanis változatlanul tiltják az amerikai törvények (társasútra már lehet menni), és az amerikai kongresszus sem oldotta még fel a Kuba elleni összes gazdasági szankciót. Viszont megjelentek már az első amerikai vállalkozók Kubában, s a fővárosban, Havannában megnyílt a Sheraton, az első amerikai tulajdonú szálloda.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....