importvám

Amerikai importvámok: aggódnak a német autógyártók

2019.02.20.

A járműipart is súlyosan érintheti az, hogy a német kormány gazdasági minisztere szerint minden eddiginél nehezebb lesz az Európai Unió és az Egyesült Államok soron következő kereskedelempolitikai tárgyalása.

Az MTI tudósítása szerint Peter Altmaier a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak elmondta: a berlini vezetés "aggodalommal tapasztalja", hogy Washington szigorítja kereskedelempolitikáját, aminek hatásai már most érezhetőek a világgazdasági növekedés lassulásában. A feszültségeket okozó szigorítás nem indokolt, mert az EU egyáltalán nem méltánytalan az Egyesült Államokkal szemben. Az utóbbi hónapokban folyamatosan jelezte, hogy készen áll egy átfogó megállapodásra az ipari termékeket sújtó vámok kölcsönös csökkentéséről.

Azzal kapcsolatban, hogy sajtóértesülések szerint az amerikai kereskedelmi minisztérium nemzetgazdasági kockázatnak tekinti a nagymértékű jármű- és alkatrészimportot az Egyesült Államokban, és Donald Trump elnök erre hivatkozva védővámokat rendelhet el, mint tette tavaly az acél- és alumíniumáruk esetében is, a német gazdasági miniszter rámutatott, hogy az amerikai elnöknek nincs többsége a törvényhozásban számos tervezett kereskedelempolitikai intézkedéséhez, ezért arra a különleges szabályra támaszkodik, hogy nemzetbiztonsági kockázat esetén önállóan léphet.

A 25 százalékos védővám fenyegetése a német autógyártók körében is aggodalmat okoz. Az ágazat érdekképviselete (VDA) szerint az Egyesült Államok "bezárkózása" a hazai ipart védelmező vámok mögé mindenkinek ártana. Közleményükben rámutattak, hogy a német gyártók és beszállítók jelentős munkaadók az Egyesült Államokban, üzemeikben tavaly 118 ezer embert foglalkoztattak, ami 8000 fős növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Kiemelték, hogy tavaly az amerikai német üzemekben 750 ezer járművet gyártottak, és nagyságrendekkel kevesebb, 470 ezer gyártmányt exportáltak Németországból az Egyesült Államokba.

A müncheni ifo gazdaságkutató intézet becslése szerint a 25 százalékos védővám hosszabb távon csaknem 50 százalékkal visszavetheti az Egyesült Államokba irányuló német autóexportot, ami évente több mint 18 milliárd euró (5760 milliárd forint) bevételkiesést okozna az ágazatnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....