vádemelés

Ami sok az sok: egy sofőr három bűncselekmény

2023.08.17.

Ittasan vezetett, garázdálkodott és a közúton lévők életét is veszélyeztette - írja a police.hu 

A Csornai Rendőrkapitányság munkatársai befejeztek egy 32 éves bodonhelyi férfival szemben indított büntetőeljárást, aki 2022. május 28-án 18 óra körül Bágyogszováton, a Rába utcában közlekedett személygépkocsijával. Útja során egy előtte haladó Peugeot gépjármű előzésébe kezdett, amikor pedig mellé ért, egy hirtelen kormánymozdulattal autóját szándékosan a vétlen kocsi felé manőverezte, és ezzel az utasok testi épségét veszélyeztette. Az előzést befejezve hirtelen fékezéssel megállt a Peugeot előtt, és leállásra kényszerítette a gépkocsit, amelyben a vezetőn kívül egy várandós hölgy és egy kiskorú gyermek utazott. Miután mindkét jármű megállt, a bodonhelyi férfi kiugrott az autóból, ordibálva a mögötte álló járműhöz sietett, és a visszapillantó tükrét háromszor, míg a jármű karosszériáját egy alkalommal megütötte, amivel a jelenlévőkben riadalmat keltett.

A fentieket bejelentették a rendőrségre. A helyszínre érkező járőrök az intézkedés során a 32 éves sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott.

Az egyenruhások az ittas gépkocsivezetőt előállították a Csornai Rendőrkapitányságra, és garázdaság, ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége, illetve közúti veszélyeztetés bűntette miatt eljárást indítottak vele szemben. A nyomozás keretében vegyész szakértő kimondta, hogy az eset megtörténtekor a bodonhelyi férfi valóban alkoholos befolyásoltság alatt vezette autóját.

A Csornai Rendőrkapitányság munkatársai – miután a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték – az iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

 
 
 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..