1934 január 23.-án a magyar királyi kereskedelemügyi Miniszter utasította a Magyar Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaságot hogy a Kelet felé irányuló magyar árukivitel fellendítése érdekében a közvetlen – tehát átrakodás nélküli – és Budapestről kiinduló forgalom lebonyolítására rendeljen meg a Ganz Hajógyár Rt.-nél egy Duna-tengerjáró hajót, mely fedezetéül 498 ezer pengőt bocsátott a hajózási társaság rendelkezésére – mondta el a kiállítás megnyitóján Garadnai András, a Magyar Tengerészek Egyesülete elnöke.

A hajó 1934 október 6.-án indult el az első tengeri körútjára.

Az oly annyira várt és remélt utasítás alapján a MFT Rt. azonnal megrendelte a hajót, amely a Budapest nevet kapta. A hajó 1934 október 6.-án indult el az első tengeri körútjára, amelynek során érintette Isztambult, Izmirt, Píreuszt, Rodozst, majd a palesztin kikötőket útba ejtve elérte Alexandriát.

A Budapest már ezen útja alkalmával is teljes rakománnyal indult és minden arra utalt, hogy a jövőben is teljes kihasználtsággal közlekedhet. A hajó erről az első útjáról november végén érkezett haza. Az anyagi hasznon kívül sokkal nagyobb eredményt jelentett az út során szerzett tapasztalat, amely bebizonyította a magyar hajóépítő mérnökök, munkások és nem utolsó sorban a magyar tengerészek minden kétség felett álló kiváló szaktudását, amely együttesen alapozta meg az elkövetkezendő félévszázad eredményeit.

Magyar tengerjáró hajók korábban is közlekedtek, a fiumei kikötőig azonban szárazföldön vagy vasúton kellett eljuttatni az árut. Ahhoz, hogy Budapestről indulhassanak hajók a tengerek felé, a Duna alsó szakaszát szabályozni kellett.

Garadnai András nagyívű előadással felérő kiállításmegnyitóján elmondta: 1936-ban megépült egy a Budapestnél nagyobb hordképességű és korszerűbb Duna-tengerjáró a SZEGED majd folyamatosan bővült a flotta a TISZA, a KASSA, a Kolozsvár és az Ungvár motorhajókkal. A további fejlődésnek a II. világháború kitörése vetett gátat. Hajóink a Szeged kivételével hadiszolgálatba kerültek és jelentős veszteséget szenvedtek. Az Ungvár 1941 november 8-án a Fekete tengeren futott aknára és süllyedt el, míg a Kolozsvárt 1943 január 22.-én érte légi torpedo találat a sulinai révben melynek következtében a hajó olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a továbbiakban   forgalom képtelenné vált. A két hajó elvesztése fájdalmas emberáldozatokat is követelt. 19 tengerész hősi halált halt a haza szolgálatában.

Garadnai András

A második világégést követően az 1936-ban megalapított Duna Tengerhajózási Rt. hajói közül megmaradt 4 db Duna-tengerjáró hajó a megalakuló Magyar-Szovjet Hajózási Rt. tulajdonába került, így a DETERT csak jó hírnevét vihette továbbra is a közel - Kelet kikötőibe, mivel tulajdonjogilag hajókkal már nem rendelkezett. Mivel a MESZHART egyáltalán nem végzett fejlesztési tevékenységet, egy évtized telt el eredménytelenül.

1955-ben a MESZHART megszűnt és helyét a MAHART valamint az ismét megalapított DETERT vette át.

A GANZ Hajógyár a DETERT részére 1955-től 1967-ig évente folyamatosan bocsátotta vízre új fejlesztésű hajóit, köztük 11 Duna-tengerjárót és 9 db. tengerjárót.

Ez a fejlesztés alapozta meg, hogy az 1934-ben elindított Duna-tengerhajózás akció rádiusza jelentős mértékben kibővüljön és a 70-es évekre már magyar lobogó jelent meg a világtengereken, óceánokon, dicsőséget és elismerést szerezve a magyar tengerészek által hazánknak.

A tolóhajózás megjelenése és térnyerése a Dunán egyidőre háttérbe szorította a Duna-tengerhajózást, hiszen gazdaságilag eredményesebb volt a tengeri szállítások átrakásos bonyolítása. Ebben az időszakban Duna-tengeri hajóink leginkább a Fekete tengeri és kelet Mediterrán, valamint az Adria és nyugat Mediterrán kikötők között forgalmaztak, gyakorta érintve Vörös tengeri kikötőket is.

A 70-es évek végén új fuvarozási feladatokkal jelentkezett a magyar külkereskedelem, ami ismét felvetette a Duna-tengeri közvetlen forgalom újraindítását. 1980-tól a még meglévő 3 db. Duna-tengeri hajónk kezdte meg szolgálatát a Csepeli Szabadkikötő és a közel- Kelet között. Ebben jelentős nautikai tényező volt, hogy a Duna zuhatagi szakaszának szabályozása megtörtént, amely zavartalan hajózást biztosított Duna-tengeri hajóink számára.

A Duna-tengeri relációban bonyolított magyar export-import forgalom fejlesztése tovább kapacitást igényelt, ami az NSZK tulajdonban lévő igen korszerű hajó bérlésével lett biztosítva. Ez felvetette egy lízing alapú flottafejlesztés lehetőségét, ezzel együtt elöregedett hajóink selejtezéses pótlását, a flotta megújítását de az akkori idők közlekedés-kormányzatának szűklátókörűsége valamint a MAHART felső vezetésének igen negatív hozzáállása mindezt megakadályozták – fogalmazott az elnök.

A 80-a  évek második felében elkezdődött kedvezőtlen folyamatok, hajóink elöregedése, kényszerű selejtezése, vagy elhamarkodott, kellően át nem gondolt értékesítése, a mindezek következtében szükségessé váló pótlások elmaradása rohamosan vezetett a magyar tengerhajózás – ezen belül a Duna-tengerhajózás elhalásához, jelentős károkat okozva  ezzel országunknak.

Ma, amikor mindezt szomorú szívvel kell konstatálnunk, mégis büszkén szólva emlékezünk a 85. –ik születésnapra, a mintegy félévszázad sikereire, eredményeire – meghajtva fejünket a magyar tengerhajózás ügyét hűséggel, kiváló szakmai felkészültséggel és elkötelezettséggel szolgálók emléke előtt – olvasható a történeti elemzés a kiállítást rendező Garadnai András, a Magyar Tengerészek Egyesülete elnöke tanulmányában.

2000-ben a Vörösmarty volt az utolsó hajó, amelyről lekerült a magyar zászló. Azóta a magyar tengerészek kénytelenek külföldi hajókon szolgálni. Számuk elérheti a háromszázat is, akik még aktívak – mondta el az elnök.