UNIX-AMTS 2025

AMTS hét van!

2025.03.29.

Idén egy Ford Mustang GT-t lehet nyerni az AMTS-re váltott belépőnkkel, de a hét pavilon és a kültéri események legalább ennyire vonzóak.

Oh, igen, megint elérkezett az év egyik leglelkesítőbb időszaka autós szempontból. Épp, amikor elkezdik felkészíteni a versenyautókat a szezonra, és épp, amikor először kigurulnak a téli álomból a klasszikus járművek, akkor rendezik hazánk legnagyobb autós kiállítását. Ilyenkor szokott elhangzani a számból: „Olyan AMTS idő van.” Hogy mire gondolok, azt valószínű, hogy ezt csak a párom érti, meg talán azok, akikkel több, mint 10 éve állok az Autó, Motor és Tuning Show drift pályáján. Mi ugyanis az esemény nagy részét kint, a szabadban töltjük, legtöbbször az első tavaszi napsugarak alatt.

Onnan tudod, hogy AMTS hét van, hogy remek hangzású tuning járgányok előznek meg, a piros lámpánál egy lenyitott tetős oldtimer áll, szembe pedig épp tréleren hoznak egy csontra felkészített versenyautót trérelen. Ilyenkor az autózásról szól az egész város. Nem tudom, hogy más is érzi-e ezt, de én, aki 2008 óta szinte minden AMTS-en ott voltam, nagyon kedvelem ezt az időszakot. Idén ráadásul sosem látott méretű lesz az esemény, ami szinte a teljes Hungexpo területet felhasználja. Összesen hét pavilont fognak megtölteni az autók, a szabadban pedig lesz drift aréna, off-road pálya és kültéri tuning találkozó is.

Odabent két nagy amerikai produkciót is láthatunk majd. Az egyik a Fast Family Extreme Show, ami a Halálos Iramban filmeket hivatott megidézni a legendás autókkal, és még az egyik színészt, Luis Da Silva Jr.-t is sikerült elhívni az eseményre. A másik a GTA Live Show lesz, ami az ikonikus játéksorozat legjobb jeleneteit fogja megidézni. Saját pályával készül a Monster Energy, míg a TOYO Tires standján Németország egyik legismertebb autós figurájának, Jean Pierre Kreamer saját RWB Porschéja is helyet kap. A tuning világban jártasaknak ismerősen csenghetnek a Ultrace, Essen Motor Show és Tuning World Bodensee nevek is: tőlük is érkeznek épített autócsodák az idei eseményre.

Az UNIX – Autó, Motor és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:

• Carstyling.hu Tuning Show – hazánk legnagyobb, nemzetközi autótuning showja

• Új autók és motorok – márkák, kereskedések, kiegészítők és a háttéripar bemutatkozása

• Háttéripari Kiállítás – UNIX VIP stand, a legnagyobb szervizpartnerek találkozóhelye

• Classic Auto & Motor Show - restaurált klasszikus autók, veteránok, oldtimerek

• Fast & Furios Family és GTA Live Show – vadonatúj showműsorok, egyenesen Amerikából!

• DRIFT és GYMKHANA Show – A látványos autósportok exkluzív bemutatkozása

• OFF-ROAD Show – Minden, ami terepautó, taxizás izgalmas, épített pályán

• Hot Rod Show és Motorépítő Verseny – döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása

• Tuning találkozó és kiállítás - több száz magánépítő és klub bemutatkozása

• Katonai járművek kiállítása - a Magyar Honvédség gépei

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.19
A Geely Holding márkáinak 2026 első negyedéves értékesítése elérte a 937 927 darabot, az....
2026.05.19
A Concorso d'Eleganza Villa d'Este-n mutatja be a BMW Motorrad a Vision K18-at. ..
2026.05.19
Jó hangulatú háromnapos sajtóklubot rendezett május elején az idén 35 éves a Magyar Suzuki Zrt.,....
2026.05.19
Átvette a légitársaság a kétszázadik Airbus A321neo repülőgépét, egy ultrahosszú távot lerepülni....
2026.05.19
Röppent a közel félmilliós bírság. ..
2026.05.19
Az M7-esen történt eset jól szemlélteti, mekkora holttérrel kell megküzdenie egy kamion sofőrjének....
2026.05.19
Miközben az európai autóipar egyszerre küzd a gyenge kereslettel....
2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....