Lámpaoszlop töltő

Anglia lámpaoszlop töltői nem váltak be

2024.09.28.

Helytakarékos és hatékony megoldásnak tűntek elsőre, mégis le kellett állítani a lámpaoszlopokba integrált villanyautó töltőket az Egyesült Királyságban.

Van néhány belőlük Budapesten is, széleskörben mégsem tudtak igazán elterjedni a kandelláberekbe telepített elektromos autó töltők. Vajon mi lehet az oka? Pedig olyan logikusnak hangzik, hogy azon az oszlopon keresztül töltjük az autónkat, amelyik egyébként is az utcakép része, hiszen bevilágítja az utcákat éjszaka, ráadásul eleve áram megy benne. Az Egyesült Királyságban el is terjedt a megoldás. Mintegy 20 000 ilyen lámpaoszlop töltőt telepítettek.

Idén áprilisban azonban hivatalosan is lekapcsolták az összes Ubitricity lámpaoszlop töltőt miután az erős esőzések után számtalan panasz érkezett a meghibásodott töltőkre a Shell tulajdonában lévő céghez. Azonban ennél is nagyobb ellenállást váltott ki a közösségből, hogy értékes parkolóhelyeket vettek el a belsőégésű motorral rendelkező autó tulajdonosoktól az olyan utcákban is, amikben elenyésző volt a villanyautó. Ráadásul mivel csak 5 kW-tal töltöttek ezek az oszlopok, egy-egy villanyautó túl sokáig foglalta a helyet. Különösen azután kell megfontolniuk a lámpaoszlop töltők életképességét, hogy a villanyautó eladások egész Európában visszaestek, míg a köztéri töltés olyan drága lett, hogy az megegyezik egy belsőégésű motoros autó üzemanyagköltségével.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....
2026.09.03
A Renault 5 E-Tech electric már eddig is karakteres szereplője volt az elektromos kisautók....
2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....
2026.09.03
A Volvo Trucks globális felsővezetése Budapesten találkozott a Waberer’s vezetőivel. A felek....
2026.09.03
Egy ember meghalt, miután két autó frontálisan ütközött a fővárosban a IX. kerületi Soroksári úton....