Anyukám is érteni fogja – Használtautó vásárlás 3. rész | Autoszektor
Anyukám is érteni fogja

Anyukám is érteni fogja – Használtautó vásárlás 3. rész

2014.06.10.

Sokan nyárra időzítik a családi autó lecserélését, aztán az örömbe rendszerint némi üröm is vegyül.

Január volt még, amikor belekezdtünk a használtautó vásárlási jó tanácsaink összegzésébe. Mindenekelőtt rendbetettünk egy fontos kérdést, tisztáztuk, hogy állapotot veszünk, nem pedig futásteljesítményt, vagyis, hogy nem szabad kizárólag a km-óra adataira támaszkodni. A folytatásban arról volt szó, hogy egy szakember magunkkal hurcolása mindenképpen hasznos, de készülnünk kell azokra a költségekre, amelyek majdnem biztosan felmerülnek majd a vásárlás után.

Átverés mindenütt

Ki ne kapott volna már telefonon ajánlatot ingyenes orvosi vizsgálatra, vacsorameghívásnak álcázott termékbemutatóra? Régebben minden hónapban nyertem egy utazást, vagy egy nagyképernyős tévét, bejutottam valamilyen nyereménysorsolás második szakaszába stb, stb. A lényeg, hogy ezek a hihetetlen lehetőségek az emberi gyarlóságra építve próbálnak értékesíteni valamit. Egy kedves ügyfelem hívott fel a múlt héten és lelkesen mesélte el a következőket.

A történet ott indul, hogy egy vidéki tanár házaspár 3 millió forintig nagy családi autót keres. Fel is figyeltek az interneten egy mélyen árul alul kínált Skoda Octavia-ra, amely az egyetlen képen igencsak jól mutatott. Telefonszám nem tartozott a hirdetéshez, csak e-mail-t lehetett írni. Érdeklődtek is levélben, jött is a válasz.

Skótvicc

Az autó gazdája, így a levél írója az autóval együtt Skóciába költözött. Mivel az autó balkormányos, így az Egyesült Királyságban nehezen veszi hasznát. Minden szép és jó az autón, a kérdés csak, hogy hogyan jut vissza Magyarországra a kocsi. A kedves eladó itt bedobta a gumicsontot, amire ügyfelem majdnem rá is harapott: A kocsit három napos kipróbálásra ingyenesen ideküldi, ha tetszik, majd kifizetik, ha nem, vissza lehet küldeni.

Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen

Szerencsére a tanárnő engem hívott előbb és nem az eladót. Azt nem tudom pontosan, hogy a lehúzás mikor és hogyan következik be, de éreztem, hogy nem kerek a történet. Én arra tippeltem, hogy akit érdekel ez a három napos próba, annak jön egy levél, hogy 100-150 ezer forintnyi valutát utaljon el a szállítási költségekre, de a kocsi soha nem érkezik meg. Aki egyszer már beült a hintába, az szeretne a befizetett pénzéért valamit. Aki igazán hiszékeny azt még jó néhányszor meglökik a hintában és jönnek az újabb mesék arról, hogy miért nem sikerült elküldeni a kocsit. Ezek a mesék mind-mind ott kötnek majd ki, hogy kellene még valamennyi pénz.

Az ügyeskedő eladó – akinek nyilván nincs is semmiféle kocsija – ezt eljátssza néhány emberrel és máris van párszázezer forintja a semmiért, itthon pedig nehezen spórolt pénzek vándorolnak csalókhoz. Ügyfelem alig akarta elhinni, hogy ez az ajánlat egyszerűen nem lehet igaz… pedig:

Ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az általában nem is igaz!

Ha tényleg ki lehet próbálni a kocsit

Autót a legjobb személyesen nézni. Egyrészt ott van a megérzés. Ha személyesen az eladóval beszélünk, legyen az kereskedő, vagy magánszemély, akkor kialakulhat bennünk első látásra szerelem (az autóval), vagy az a megmagyarázhatatlan taszítás is, ami miatt például nem hiszünk egy embernek. Fogorvost is úgy szoktunk választani, hogy szimpatikus legyen, szerintem ez egy ilyen üzletnél is fontos. Kérdezzünk minél többet a kocsiról, akár többször is ugyanazt. Ha végképp nem tudunk mit kérdezni, készüljünk fel előre kérdésekkel, vagy vigyünk magunkkal szakértőt. Akinek nincsen takargatnivalója az autót illetően, az bátran ideadja egy próbakörre. Üljünk be a kocsiba, és amit csak tudunk, próbáljunk ki. Bosszantó lehet, ha éppen egy hűvösebb napon veszünk kocsit, és a következő heti kánikulában derül ki, hogy nem működik klíma. Be kell vallanom, hogy múltkor magam is lyukra futottam. Minden kipróbáltam, sok hiba, kisebb-nagyobb hiányosság ki is jött. Aztán meg is vették a kocsit, majd jött a telefon, hogy ha felkapcsolja a világítást, akkor a rádió elhallgat!

Egy öltönybe öltözött úriembernek mindent elhiszünk?

Nyilván nappal néztük meg a kocsit, ha felkapcsolom a világítást, akkor leginkább kívülről nézem meg, hogy minden lámpa működik-e. Ha a rádiót kapcsolom be, akkor mi a bánatnak világítanék mellé? Valószínűleg lesz egy villanyszerelő túlórázás, mire helyesen bekötik majd a rádiót: ebből is tanultunk valamit.

Aki valamiért nem engedi próbára a kocsit

Ha bármilyen hivatkozással nem engedik kipróbálni a kocsit, bármilyen szépnek is tűnik, ott kell hagyni. Amikor valaki engem kér fel segítségképpen egy autóvásárláshoz és előkerül pl. a rétegmérő, sokszor lesznek őszintébbek az eladók. Például, hogy a barátnőjük a mélygarázsban meghúzta a kocsi oldalát, ezért volt lefényezve. Aztán a mért értékek alapján kiderül, hogy oszlopig törve volt a kocsi.  Persze baj az is, hogy törve volt, de azt meg lehet szakszerűen is csinálni (tisztelet a kivételnek), sokkal nagyobb baj az, hogy a tény el van hallgatva a naiv, laikus vásárló előtt.

Volt olyan Pest megyei A-osztályos Mercedes, ami bent volt leparkolva a szalonban. Fel is tettem a kérdést, hogy mi a fenének egy szalonautóhoz szakértő. Aki keres, az talál. Az eladó váltig állította, hogy a kocsi sérülésmentes. Alaposabb vizsgálódás után kiderült, hogy cserélve volt az egyik fényszóró, ráadásul nem gyári, hanem utángyártott fényszórót kapott a kocsi. Az eleje annyira meg volt rogyva, hogy a motorház fedél is cserés lett, bontott alkatrészt kapott. Ezen kívül feltűnt a könnyűfém felnik gyatra állapota. Aztán kiderült, hogy az eredeti Mercedes felnikkel köszönőviszonyban sincsenek, hanem gyenge minőségű olasz keréktárcsák voltak, ragasztott csillaggal a közepén. Műszakilag egyébként valóban rendben volt a kocsi, voltunk próbaúton is. Aztán félrevontam megbízómat, elmondtam neki mindent, amit csak láttam, de addigra már annyira beleszeretett a kocsiba, hogy nem tudta otthagyni. A feltalált hibák, hiányosságok okán azonban jó alkupozícióba került, így az árengedmény mellett még az átírás és az eredetiségvizsgálat árát is sikerült áthárítania.

Tanulság?

Soha ne higgyük el, hogy éppen minket talált meg valami óriási szerencse, olcsó húsnak mindig híg a leve. Hagyatkozzunk megérzéseinkre is, ha valami nem stimmel, inkább keresgéljünk tovább. Vigyünk magunkkal valakit, akinek adunk a véleményére. Ha nincs emberünk, akkor elvihetjük egy szervizbe a kocsit, hogy átvizsgálják, de erről majd a következő részben mesélünk.

 

Az oldal fő támogatója

 

2021.10.23
Egy kerékpáros vesztette életét, miután összeütközött egy személygépkocsival - írja a police.hu ..
2021.10.23
Az elkövetkezendő héten rövidített munkaidő (Kurzarbeit) lesz a Mercedes rastatti gyárában. Ennek....
2021.10.23
Európa legnagyobb autógyártója a chipválság ellenére meg tudta duplázni az elektromos járművek....
2021.10.23
A Nissan nemrég mutatta be a 80-as évek Nissan Hardbody off-road bajnokai által inspirált, az....
2021.10.23
A Bridgestone bejelentette legújabb, túramotor-kerékpárokra fejlesztett Battlax Adventure Trail....
2021.10.23
Megszűnt az útlezárás az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, Hatvannál, ahol halálos....
2021.10.23
Lipcse városa 2025-től csak elektromos autókat akar engedélyezni a személyszállításban. Ennek....
2021.10.23
Szolgálat közben balesetet szenvedett és életveszélyesen megsérült egy motoros rendőr Budapesten -....
2021.10.23
Nem sok autótípus mondhatja el magáról, hogy 50 milliónál is több példányt adtak el belőle, amióta....
2021.10.23
Mesterséges intelligencia segítségével, automatikusan tölti az elektromos járműveket a vállalat....