Formula E

"Áramlás tan": Pininfarina Formula-E concept

2016.05.14.

India egyik legnagyobb autógyártójának, az elsősorban a terepjáróiról és traktorairól ismert Mahindra Formula-E-ben szereplő istállója, a Mahindra Racing az olasz design céggel, a Pininfarinával közösen három koncepcióban próbálta bemutatni, hogy milyenek lehetnek néhány év múlva az elektromos versenyautók számára kiirt Formula-E bajnokságban szereplő autók

„A Formula-E az egyik legizgalmasabb jele az autóiparban és az autóversenyzésben zajló változásoknak” – nyilatkozta a Pininfarina kreatív igazgatója, Fabio Filippini. „A kreativitásunkat akartuk bizonyítani azzal, hogy elképzeltük a Formula-E fejlődésének irányát. A kihívás, hogy hozzájárulhatunk a Formula-E fejlődéséhez nagyon motiváló volt, miközben az teljes mértékben összhangban van az autóiparral kapcsolatos tervezői és innovációs elképzeléseinkkel.”

A Nemzetközi Autómobil Szövetség az, FIA nem rég írta ki a pályázatát a Formula-E-ben az 5., a 2018-2019-es szezontól használandó karosszéria tervezési és gyártási munkálataira. A szabályok értelmében a költségek ésszerű korlátok között tartása érdekében a Formula-E-ben a csapatoknak ugyanazt a karosszériát kell használniuk és csak az elektromos erőforrásokat, valamint a szoftvereket fejleszthetik a jövőben is.Jelenleg a sorozat az olasz Dallara által tervezett és gyártott karosszériát használja a Mahindra azonban nem titkolja, hogy 2018-től bizony szívesen ellátnák karosszériákkal a Formula-E mezőnyét.
„A Mahindra úttörője az elektromos technológiáknak, és mindig arra törekszünk, hogy még tovább toljuk ki ennek az izgalmas technológiának a határait” – nyilatkozta Anand Mahindra a Mahindra csoport elnöke.
„A Formula-E bajnokságban való részvételünk egy újabb platform arra, hogy megteremtsük a jövőbeni mobilitás feltételeit. Ezért nagyon izgatott vagyok, hogy láthatom az M5Electro innovatív és kreatív design projektünk eddig elért eredményeit.”

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....