baleset

Árokba csúszott az ittas sofőr

2019.01.27.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai nyomozást folytattak járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt egy 28 éves lajosmizsei lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. december 16-án 1 óra 30 perckor Lajosmizsén, a Dózsa György úton közlekedett egy Ford Focus típusú személygépkocsival a Rákóczi utca felől Felsőlajos irányába. Haladása során nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, ezért a havas úton megcsúszott, és az úttestről lesodródott. A jármű először egy kilométerszelvényt jelző, majd egy veszélyt jelző táblának ütközött, végül árokban állt meg. A baleset során személyi sérülés nem történt.

Az intézkedés során a sofőrrel szemben felmerült az ittasság gyanúja, amit a vele szemben alkalmazott légalkoholmérő készülék pozitív értéke is alátámasztott. A rendőrök a férfit vér- és vizeletminta vételre állították elő. Mivel a nyomozás során kirendelt igazságügyi vegyészszakértő – a sofőrtől vett minták alapján – az ittasság tényét megállapította, a férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

A Közlekedésrendészeti Osztály a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....
2026.04.29
Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni....
2026.04.29
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a férfi ellen, aki sportkocsijával halálra gázolt egy idős nőt....
2026.04.29
Az Európai Unió ösztönzi a kerékpározást, de nem teremti meg hozzá mindenhol a biztonságot. Az....
2026.04.29
Mára az SUV-k adják a Lexus palettájának gerincét. A japán márka mostanáig nagyjából nyolcmillió....
2026.04.29
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és....
2026.04.29
Sokkal inkább a japán piacos V37 utódjáról lehet szó, mint a sokak által várt R36-ról. ..
2026.04.29
A Renault és a Roland-Garros hosszú távú partnersége idén egy újabb izgalmas mérföldkőhöz érkezett....
2026.04.29
Nem fogja hagyni az FIA, hogy a Forma–1 csapatai előnyszerzésre játsszák ki a rajtok....